2021. október 25., hétfő

A polgárok többet fizetnek a villamos energiáért, mint kellene

A Szerbiai Villanygazdaság a kisfogyasztói számára a rendelkezésre állónál nagyobb villamos energiát számol fel – derül ki az újvidéki Prosperitet Fogyasztóvédelmi Egyesület tájékoztatásából, írja a 021.rs hírportál.
Ebből az derül ki, hogy a kisfogyasztók jóval nagyobb összeget fizetnek az előállított áramért, amelyet Szerbiában legnagyobb részben szénégetéssel nyernek. A Prosperitet Fogyasztóvédelmi Egyesület képviselői kiszámították, hogy a villanyköltségek 56 százaléka adminisztratív díj, míg csupán a 44 százaléka képezi az energiáért járó terheket.
Milorad Rančić villamosmérnök, a Prosperitet szervezetének tagja elmondta, hogy a Szerbiai Villanygazdaság a villamos energia megfizettetését úgy számolja ki, hogy megszorozza az áram erősségét a minden fogyasztó elosztótábláján megtalálható értékekkel.
Nálam a hálózati feszültség 16 amper, maguknál lehet 25, ezt beszorzom 230 volttal, majd a fázisok számával, nálam háromfázisú áram van, ezért 11,04 kilowatt jön ki – magyarázta Rančić.
Hozzátette, hogy a Szerbiai Villanygazdaság az említett példa alapján a fogyasztó számára ilyen módon 11,04 kilowatt villamos energiát hagyott jóvá, ezt az adatot a számla elülső oldalán, a bal felső sarokban találhatják meg a fogyasztók.
Számomra gyakorlatilag 11,04 kilowattot árulnak, ezt beszorozzák az energia árával és ilyen módon 600 dinár körül alakul a havi villanyszámlám – mondta Rančić.
Szavai szerint, ha minden fogyasztónak Szerbiában 11 kilowattal kell elszámolnia, vagy akár többel is, és ezt 3,6 millió számlálóval szorozzuk be, akkor megkapjuk, hogy az ország villamos energiai rendszere 39 ezer megawattal lenne leterhelve, ha mindenki egyszerre kapcsolná be a készülékeit.
Elmondása szerint a Szerbiai Villanygazdaságnak ugyanakkor sokkal kevesebb energia áll rendelkezésére, ugyanis 7.855 megawattot tud előállítani a forrásaiból, ezért elmondható, hogy a vállalat 31 ezer megawattal többet ad el a fogyasztóknak, mint amennyivel ténylegesen rendelkezik.
Véleménye szerint a nagyobb fogyasztóknak kellene megfizetniük a drágább villanyszámlákat, mivel jelenleg úgy tűnik, hogy ezt a kisfogyasztók teszik meg.