2024. április 20., szombat

A főzőversenyek titka

Nyáridőben egymást érik a főzőversenyek vagy falunapok, búcsúk, amelyeknek van gasztronómiai része is. Ma (szombaton) tartják Kispiac legtömegesebb rendezvényét, a Nemzetek főzőversenyét, határok nélkül. Ilyenkor a körülbelül 1500 lelket számláló kis faluba a Kárpát-medence minden részéről érkeznek vendégek, meg persze a környékbeliek együtt a többszörösére duzzasztják erre az egyetlen napra a falu lakosságának lélekszámát. Így van ez a híres kispiaci vásárokon is, amiket február és november között minden hónap utolsó hétvégéjén szerveznek meg.
Amikor 12 évvel ezelőtt a szervezők megtartották az első főzőversenyt, az volt a szándékuk, hogy a gasztronómiai fesztiváljukon az egész Kárpát-medence képviseltesse magát. Az elmúlt évek tanúsítják (leszámítva a világjárványt), hogy sikerült valóra váltani elképzelésüket. S mivel az alapötlet a térség ízei sokféleségének megjelenítése, nem is szabtak keretet a főzőversenynek. Jól tették, ettől még izgalmasabb lett a verseny. Mindenki azt főz, amit akar.
Évente 120–150 résztvevője is volt eddig ennek a rendezvénynek. Micsoda izgalmas látvány, illat- és ízkavalkád! Volt, aki pörköltet, tarhonyás ételt, halat vagy éppen valamilyen pásztorételt, esetleg töltött káposztát készített. Én itt láttam először egy magyarországi csapat bográcsában a legkülönlegesebb töltött káposztát, ami nem a tölteléke miatt volt különleges, hanem ahogyan azt elkészítették. Egy hatalmas nyers disznóbőrt fektettek a bogrács aljára, majd elkezdték rétegezni a savanyúkáposzta-levélbe töltött kis batyukat, arra sült kacsacombok kerültek, aztán megint töltött káposzta és a végén egy egész töltött tyúkot préseltek a közepébe, s mindezt egy hatalmas disznóbőrrel befedték. Hogy milyen lett, nem tudom, mert több órán át pöszögött a tűz felett, s nem sikerült kivárni a végeredményt, de nyilván nem először készítették, akik elhozták hozzánk ezt a különlegességet.
Felsorolni talán nem is lehet, hogy Vajdaságban hány településen hányféle gasztrofesztivált szerveznek. A Vajdasági Magyar Értéktárba bekerült a doroszlói birkapaprikás, amelyet az elszármazottak hazaváró birkapaprikásának neveztek, s úgy főzik, ahogy azt őseik tanították. Ugyancsak az értéktár gyűjteményében találjuk meg a törökfalusi kakaspörköltet is. De, persze, van babgulyásfőző verseny, van, ahol lecsót készítenek, máshol halat, krumplis-, káposztás- vagy pásztorételeket, palacsinta- meg töpörtyűfesztivált szerveznek és még nagyon sok minden mást is.
Van valami különleges hangulata az ilyen összejöveteleknek. Az emberek jókedvűek és nyitottak az ismerkedésre. A baráti társaságok pedig, akárcsak a családi közös étkezések alkalmával, közelebb kerülnek egymáshoz. A családi asztalnál mindent meg lehet beszélni, így tartják a tapasztalt öregek. Meg azt is mondják, hogy az egyik legfontosabb bútordarab a házban az asztal, amelyet körül tud ülni a család. A gasztrofesztiválokon az események központja a tűz, e köré gyűlnek össze valamennyien.
Nagyon sok nép életében fontos szerepe van a közös étkezésnek: ha kedves vendég érkezik, étellel, itallal kínálják, s a jólneveltség azt kívánja, hogy ezt el is fogadja a vendég. A mi kultúránkban a szeretet jele, hogy ebéddel vagy vacsorával várjuk a vendéget a saját otthonunkban, saját főztünkkel. A diplomáciában is kiemelkedő helyet foglal el a közös étkezés, gondoljunk csak a munkareggelikre vagy a díszvacsorákra. Lehet ez egyfelől gesztus a meghívottak felé, de benne van a lehetőség, hogy oldottabb hangulatban kerüljenek elő újra azok a témák, amelyekről a felek korábban tárgyaltak és esetleg majd még tárgyalni fognak.
A sorszámozott fesztiválok alapján nálunk a fesztiválkultúra kialakulásának kezdete az ezredfordulóra tehető. Az, hogy ezeknek a nagy része fennmaradt, sőt a számuk egyre csak gyarapodik, egyfelől a sikerüket, másfelől az ilyen rendezvények iránti igény meglétét bizonyítják. Élményszerzés, közösségi lét, a hagyományápolás és az új ismeretek szerzése egyaránt elérhető ezeken az összejöveteleken. Nem mellékesen a versenyszellem is a nemzet sajátja. A háziasszony ugyan nem verseng senkivel, amikor a vasárnapi ebédet készíti, de minden egyes alkalommal igyekszik elnyerni a család elismerését. Azzal is megelégszik, hogy ha kérdésére csak annyit válaszolnak „Igen, jó volt". A gasztrofesztiválokon nagyobb a konkurencia és nagyobb az izgalom is. A megerősítés, hogy az elkészített étel jó, nem mindig a hivatásos bírálóbizottságtól jön. Egymás bográcsaiba belekanalazva kóstolgatják a résztvevők vagy vendégek a készülő pörköltet, s nyilvánítanak véleményt. Csodálatos mondatok hangzanak el és felejthetetlen arckifejezések követik ezeket. A dicséret következtében a pillanatnyi győzelmet, büszkeséget nem lehet eltitkolni. Olyan ez, mintha több ezres tömeg előtt a rivaldafényben hirdetnék ki győztesnek a szakácsot és csapatát. Egymás munkájának elismerése, megbecsülése az, ami összehozza az embereket, ami olyan köteléket sző közöttük, hogy vannak csapatok, amelyek valósággal járják a gasztrofesztiválokat. Ahol főzni lehet, oda elmennek, jól érzik magukat és finomakat főznek, néha nyernek is.
Nemcsak baráti társaságok, hanem cégek is beneveznek különböző főzőversenyekre. Csapatépítő jellege is van a szabadtéri közös főzésnek. Hagyományápoló szerepét felismerve Muzslyán már évek óta megszervezik a fiatalok főzőversenyét. Talán így, versenyeztetve őket lehet leginkább átadni a hagyományos ízeket, megszerettetni a közösségi élményt adó rendezvényeket, a közösséghez tartozás melegét.
A főzőversenyeknek közösségteremtő ereje van akkor is, ha azt a legkisebb faluban szervezik meg, és akkor is, ha 150 bográcsban rotyog az étel. Idegenforgalmi szempontból is fontosak ezek a rendezvények, mert aki egyszer ide téved a gasztronómiai szempontból oly sokszínű fesztiválokra, az hírét viszi ennek a gyönyörű vidéknek. Érdemes nekünk is kilátogatni a kispiaci vásártérre szombaton, még akkor is, ha nincs csapatunk, amellyel főzhetnénk, mert a mesterszakácsok a vendégeknek hatalmas bográcsban készítik a birka- és marhapörköltet.
Jó étvágyat!