2024. április 19., péntek

Kon: Elhatárolódhatnak egymástól a beoltottak és nem beoltottak

A közegészségügyben más etikai alapelvek szerint kell szemlélni a dolgokat, mint általánosságban, ezért meg kell fontolni annak lehetőségét, hogy elhatárolódjon egymástól a beoltott és nem beoltott lakosság – jelentette ki Predrag Kon járványügyi szakember a Prva TV vendégeként.

A szakértő arról beszélt, a beoltottakat vagy más módon védetteket megillető privilégiumok, mint a gyülekezés, rendezvények látogatása, munkavállalás, egyfajta diszkriminációhoz vezetnek, s ez felvet némi etikai dilemmákat, amelyekre véleménye szerint elég egyszerű a megoldás. Azt is megjegyezte, hogy az egészségügyhöz köthető szakmát vállalóknak mindenképp kötelezővé kellene tenni a védőoltást. Mint mondta, nem egy olyan vakcina van, amelynek felvétele kötelező az egészségügzben dolgozók számára, és ezt törvény is szabályozza.

Ez csak az akaraton, főként politikai akaraton múlik. Mint mindig, most is az a kérdés, hogy az intézkedés megvalósítható-e vagy sem – mondta Kon.