2024. április 20., szombat

Idén már 53 támadás érte a az ellenőröket

Már 53 támadás érte a belgrádi közlekedési ellenőröket, amelyből 12 sérüléssel is járt. Emiatt bevezették magánvédelmet az autóbuszokon, hogy megvédjék az ellenőröket – nyilatkozta a Szerbiai RTV-nek Veljko Vlahović, a belgárdi Kentkart vállalat igazgatója, akik a jegyfizetéssel foglalkoznak.

Vlahović elmondta, hogy hálátlan feladat adatot adni arról, hogy mennyien nem fizetnek a tömegközlekedésért. Elmondása szerint mintegy 300.000 belgrádi munkavállaló használja napi szinten, azonban ebből mintegy 115.000 vásárolnak havi bérletet.

Egy, a Közlekedési Kar által elvégzett tanulmány alapján, a rendszeres felhasználók 90 százaléka napi szinten használja a tömegközlekedést.

Elmagyarázta, hogy a jegyellenőrök magánvédelmét azért kellett bevezetniük, mert sok esetben, és főleg azok, akiknek nem volt jegye, megtámadták az ellenőröket. Hozzátette, hogy amikor a biztonsági felügyelő a buszon tartózkodik, jóval kevesebb az ellenőrök elleni bántalmazás.

A biztonsági felügyelőnek nem áll jogában megbüntetni az utast, amiért nem rendelkezik jeggyel, azonban igazoltathatja a további lépések céljából.

Ezzel kapcsolatban Vlahović elmondta, hogy a biztonsági felügyelők már bevett szokásnak számítanak Amerikában, de Svájcban is.