2024. április 25., csütörtök

Kulturális újjászületés a romokon

Kimeríthetetlenül gazdag társadalmi, társadalomtörténeti és politikai ismeretekben Bálint Sándor A közös sors felelőssége – Válogatott interjúk irodalomról, színházról, nyelvről, nemzeti megmaradásról című, a Forum Könyvkiadónál 2018-ban megjelent kötete, a megszólaltatott írók, politikusok, egyetemi tanárok és tudományos kutatók a beszélgetések során olyan közéleti jelenségeket tettek szóvá, amelyek valódi jelentősége a kései olvasó számára a reveláció erejével hatnak. A történészi, tudományos kutatói pályák az 1980-as, 1990-es években történt kiteljesedése ma már közös értéke a délvidéki magyarságnak, a korabeli társadalmi valóság emlékei, a szocialista önigazgatási társadalom ígéretei pedig örökös tanulságként szolgálnak az utókor számára, nem beszélve a romokról, amelyeket az 1990-es évek háborúi hagytak maguk után – a városokban és a lelkekben egyaránt.

A hatvanas évek még az irodalmi, tudományos és kulturális élet feljövő, építkező szakasza volt – emelte ki Szeli István irodalomtörténész, egyetemi tanár a Magyar Szóban 1988. február 6-án megjelent Kulturális azonosságtudat Jugoszláviában című interjúban –, új lapok biztosítottak megszólalási lehetőséget az íróknak, s lejátszódott az a nemzedékváltás is, melynek során erőteljesen differenciálódott a vajdasági magyar irodalom. Létrejött a magyar nyelvű televízió, megalakult és egyre látványosabban terebélyesedett a Magyar Tanszék, majd a Hungarológiai Intézet, ami azután lehetővé tette a humán tudományok terén a kutatómunkák kibontakozását is. Szeli István az 1978. április 23-án megjelent Tudományos kutatómunka műhelyében című beszélgetésben elmondhatta: „a Tanszék keretében létrehozott tudományos és közéleti dolgozókból álló munkacsoport […] 1966 márciusában kidolgozta indítványát a [Magyar Nyelv, Irodalom és Hungarológiai Kutatások] Intézete megalakítására.” Az Újvidéki Bölcsészeti Kar igazgatóságának 1968. június 21-ei határozata nyomán a Hungarológiai Intézet 1969. február 1-jén megkezdte a munkáját. Dávid András igazgató, a Tartományi Tankönyvkiadó Intézet megalakulásának tizenötödik évfordulóján, 1980. augusztus 28-án a vele készült Tankönyvek öt nyelven című beszélgetésben elmondhatta: megalakulásakor a tankönyvkiadó azzal a feladatkörrel jött létre, hogy „a nemzetiségi nyelven oktató iskolák tankönyvi igényeit biztosítsa. 1965-ig ugyanis a Vajdaságban sem nemzetiségi nyelvű, sem szerbhorvát nyelvű intézményes tankönyvkiadás nincs.” A kulturális gazdagodásunkat jelentette az is, hogy az újvidéki Bölcsészettudományi Kar Magyar Tanszéke szakemberállományának gyarapítása, illetve szakosítása érdekében 1973-ban, története során először, kilenc hallgató részvételével megszervezte a posztgraduális képzést. A vajdasági magyarság tehát az 1960-as, 1970-es években a kulturális intézmények tekintetében látványosan gyarapodott.

Aztán a nyolcvanas évek közepén életbe lépett középiskolai reformmal egyszerre minden összedőlni látszott. Bori Imre a Vajdasági ég alatt címmel 1989. december 30-án megjelent interjúban Bálint Sándor azon kérdésére: Hogyan vélekedik az iskolareformok nyomán kidolgozott tantervekről, mivel hosszú évekig (a gimnáziumok idejében) Ön írta az általános és középiskolai tanterveket is?, kellő visszafogottsággal azt válaszolta: „Az úgynevezett törzsanyag megmerevítette, nehézkessé tette az egész tervet, s nem biztos, hogy a vallott célt, nevezetesen a közösségi szellem ápolását jól szolgálja! Az anyanyelvi műveltség ellenben beszűkült a kelleténél talán jobban is.” Nem volt ilyen „tapintatos” Gerold László, aki ugyancsak egyetemi tanárként az Irodalomóra mint lóversenypálya – Miért idegenednek el a gyerekek az irodalomtól? című interjúban (1987. december 26.) elmondta: „A reform teljesen téves volt. Kitalálói egyszerre akartak általános és szaktudást adni, ami általános tudásszintünk és kultúránk országosan alacsony színvonala miatt további botrányos minőségcsökkenéshez vezetett. Sem általános kultúrájuk, tudásuk, sem szakismeretük nincs a tíz plusz két osztályt végzett fiataloknak.” Az oktatási reform nyomán a diákoknál a tudásszint emelkedése helyett annak drasztikus csökkenése következett be, olyannyira, hogy a tanszéknek a hallgatók hiányának a veszélyével kellett szembenéznie. A magyar irodalmi tankönyvek „fűrészporral töltött” versei után hogyan fog az ifjú tanárjelölt megküzdeni Dante Isteni színjátékával? „A törzsanyagnak akkor van létjogosultsága, ha nem szorítja háttérbe az anyanyelvi kultúra elsajátítását” – szögezte le nyilatkozatában Gerold László. Tanártársa, Thomka Beáta az 1982. szeptember 14-én megjelent Problematikus általános ismeretek – Nyelvi és irodalmi felkészültség nélkül a Magyar Tanszékre című interjúban elmondta: a kellő középiskolai oktatás hiánya nyomán „a diákoknál nincsenek kialakítva az irodalomhoz való viszonyulás elemi mozzanatai. Az irodalom aktív olvasásához, »értéséhez« szükséges alapfogalmak, az irodalom megközelítési lehetőségei és szempontjai, valamint az irodalmi művek értelmezéséhez szükséges támpontok nélkül aligha várható el a jelöltektől, hogy megfelelő módon közelítsenek az irodalomhoz vagy a művekhez. Megbízható alapokról indulva a további munka eredményesebb és hatékonyabb lehetne.” A tanárnő figyelmeztetett: tanulmányai végeztével a sok-sok félkész tanár olyan láncszemként kapcsolódik be az ismeretek hiányának bűvös körébe, hogy az lehetetlenné teszi a magyar értelmiségi utánpótlás méltán elvárt színvonalának gyarapítását.

Talán nem véletlen, hogy Bálint Sándor már 1979. január 14-én megjelent, A vártnál is jobban sikerült – Nyelvlecke a munkásegyetemen című írásában arról számolt be, hogy a Vajdaságban összesen mintegy kétszáz hallgató iratkozott be a munkás- és népegyetemek magyarnyelv-tanfolyamaira, mint ahogyan igazán népszerű volt a televízió Tanuljunk magyarul! című műsora is. A titói Jugoszlávia véres összeomlását megelőző évtizedben tehát jelentősen csökken a vajdasági magyar kultúra és irodalom kibontakozásának és továbbfejlődésének lehetősége. A 2000-es évek új társadalmi és politikai körülményei kellettek ahhoz, hogy kultúránk immár új intézményes alapokon újjászülessen. Ez viszont már egy új politikus és tudós nemzedék munkáját dicséri.