2021. szeptember 27., hétfő

MagyarZó Pistike messéi

Atata a héten napokon át Európa jövőjén aggódott. Mert ha a tömeges migráció és a koronavírus-járvány nem is, spekulált hangosan, a szélsőséges időjárási viszonyok minden bizonnyal örökre megváltoztatják a kontinenst. Kánikula tombol, orkán erejű szelek fújnak, villámok cikáznak az égen, felhők szakadnak a nyakunkba, folyók öntenek ki, magukkal sodorva mindent, ami az útjukba kerül. Lehet, hogy ez az eddigi fejlődés ára, töprengett, vagy már maga az apokalipszis! Zerencsére, amikor a hét közepén kisütött a nap, kissé jobb kedvre derült. Az egyik este éppen a zokostelómon játszottam, amikor benyitott a zobámba.

– Tepisti, menj már át a zomzédba, és szólj a Zacseknak, hogy ha ráér, jöjjön át, sürgős közölnivalóm van vele – mondá az öreg.

– No de miért a gyereket szalasztod, Tegyula – kérdé csodálkozva amama –, miért nem hívod fel, ha látni szeretnéd? Tudod, ez már a huszonegyedik század.

– Tudom, tudom, Tematild – magyarázkoda a fater –, de azt is tudom, hogy a Zacsek mindig elhagyja a zokostelóját, meg én sem tudom, hogy a sajátom éppen hol van, meg, tudod, ha nem nagyon fontos, akkor én nem is szívesen használom, állandóan pittyeg meg sugároz is, ha tehetem, inkább hanyagolom.

– Értem – jegyzé meg vádló tekintettel az öreglány –, akkor már inkább a Pistit ugráltatod.

– Ugyan, meg sem kottyan neki – így atata. – Én anno a távirányító szerepét töltöttem be! Gyulus, tedd már át a másodikra, nézzük mi van ott! Vagy: Gyulus, ugyan dobd már át a noviszádi tévére! Vagy: Jaj, ez se semmi! Gyulus, rakd vissza az első programra!

– Száz szerencse, hogy akkoriban még nem volt annyi tévécsatorna, mint manapság, különben non-stop futkoshattál volna nyomkodni a megfelelő gombot, Tegyulus – kuncoga a muter.

Emlékszem, a fater egyszer messélte nekem, hogy kisgyerekkorában még nem volt okostelója. Nem csak neki, hanem akkoriban senkinek sem, merthogy okosteló még nem is létezett. Sőt nekik sokáig semmilyen telefonjuk sem volt! Ha nagyon kellett, akkor a postára jártak telefonálni, meg leveleket írtak, amelyek napokig, messzebb vidékekre akár hetekig is utaztak. Merthogy internet, e-mail meg messenger sem volt. El sem tudom képzelni, hogy az milyen sötét korszak lehetett! Mit tudtatok csinálni a hosszú nyári zünidőben? – kérdeztem tőle. Azt felelte, egész nyáron át egy szál gatyában szaladgáltak a zomzéd srácokkal az utcán meg az udvarban. Fociztak, klikkereztek meg indiánosat játszottak. Azt is elárulta, hogy óriási esemény volt a családban, amikor a fehér-fekete tévét lecserélték színesre!

Pistike

– Adjon isten, zomzéd! – köszöne a Zacsek, amikor nem sokkal utánam betoppana hozzánk. – Azt hallottam valami halaszthatatlan mondanivalója van.

– Erre én is irtó kíváncsi vagyok – mormoga amama.

– Ahogy mondja, zomzéd – erősíté meg az öreg. – Képzelje, már két tanulmány is íródott arról, hogy a napi egy csésze fekete megvéd bennünket a vírusoktól!

– Nahát! – hökkene meg a Zacsek. – Ha ez igaz, akkor egyes kollégáim csak a munkahelyen ötszörös védettséget szereznek!

– És ez még nem minden! – emelé a magasba a mutatóujját atata. – Ha jól értettem a cikkből, akkor a sörnek is megvan a hasonló hatása, állítólag az is csökkenti a vírusfertőzés kockázatát!

– Már minden világos! – állá össze az öreglány előtt a kép. – Áthívattad a zomzédot, hogy kettesben kúráljátok magatokat a vírusok ellen!

Az elhangzottakról a Zacseknak az alábbi vicc jutott az eszébe.

Két barát munka után találkozik a kávézóban, és egyikük a szokásos kávé helyett ezúttal pálinkát rendel. Barátja értetlenül néz rá.

– Haver, hogyhogy nem feketét kértél?

– Nem iszok többé kávét, az ember agresszívvá válik tőle.

– Honnan veszed ezt?

– A minap kimentem a fiúkkal a kocsmába, az asszonyhoz meg eljöttek a barátnői, én megittam tíz sört, ő pedig két kávét, és mit gondolsz, ki ordítozott torkaszakadtából, amikor hazaértem?!

A két atyafi hahotázására a muter megjegyezte, nagyon örül annak, hogy mindkettőjük ennyire felelősségtudatos, mert hát mindent meg kell tenni a vírusfertőzés elkerülése érdekében, és ennek a fránya koronavírusnak már állítólag tizenegy veszélyes mutánsa van, alfa, béta, gamma, delta…, lassan már az ábécé összes betűje valamilyen variánst jelöl majd, de őt ezenkívül az is nagyon aggasztja, hogy a konyhában a lefolyó már megint bedugult, alig folyik le a víz.

– Minél előbb hívni kell egy vízvezetékszerelőt, Tegyula – mondá amama –, mert félő, hogy mire kiér hozzánk, már rég vájdlingban mosogatnunk majd.

– Bizony ki kell várni a jó mestert – erősíté meg a Zacsek –, mert már alig maradt belőlük, és nem érkeznek minden feladatot ellátni.

– Vastagon meg is fizettetik a szolgáltatásaikat – fűzé hozzá a fater.

– Erről jut eszembe – mondá az öreglány –, a munkaadók is panaszkodnak, hogy elszemtelenedtek a munkások.

– Ilyen az, amikor a fagyi visszanyal – csipkelőde a Zacsek.

– Most kerül megfizettetésre az a hosszú évekig tartó hozzáállás, hogy „ha nem tetszik, le is út, fel is út, azonnal találok helyetted húsz másikat” – sóhajta az öreg. – Most már nincs nagyon kit találni. Ezért újabban úgy hangzik a nóta, hogy „ha nem fizetsz havi ezer eurót, akkor majd találok valakit, aki igen”.

– Az, aki meg nem akar mesternek fizetni, csempézzen, csatornázzon, meszeljen, hegesszen és szerelgesse a villanyt egyedül – szögezé le a muter. – Feltéve, ha tudja.

– A munkaerőpiaci trendek megváltozása már az egyetemi iratkozások esetében is érezteti hatását – állapítá meg a Zacsek. – Alig akar valaki tanítónak vagy tanárnak menni, mindenki pszichológus szeretne lenni!

– A fiatalok nyilván látják, hogy miben van a perspektíva! – nyugtáza gunyorosan az öreg.

A pszichológiáról pedig a Zacseknak a következő vicc jutott az eszébe.

A zsúfolt kávézóban a fiúnak megtetszik egy lány. Odamegy az asztalához, és megkérdi tőle:

– Meghívhatlak egy italra?

– Micsoda?! A te szobádban?! – kiált fel a lány.

– Nem, félreértesz, csak egy italt szerettem volna meginni veled – mondja a fiú.

– Mi?! Most már szállodába vinnél?! – kiabálja a lány még hangosabban.

A fiú megszégyenülve a söntéshez siet, hogy fizessen és minél előbb lelépjen, amikor váratlanul odamegy hozzá a lány.

– Bocs az iméntiekért – magyarázza –, tudod, pszichológiát tanulok, és azt tanulmányozom, hogyan viselkednek az emberek a kellemetlen szituációkban.

Mire a fiú ráförmed:

– Micsoda?! Kétszáz euró?! Hát nem vagyok őrült!

No de a jövő évi választásokkal kapcsolatban is megkezdődött már a pszichikai hadviselés.

– Hallottad, Tegyula – mondá amama –, a héten elhangzott, hogy a jövő évi megmérettetés lesz a legfontosabb az összes eddigi választás közül.

– Ezzel már legfeljebb a Pistit lehet etetni, Tematild – legyinte az öreg. – Már több mint harminc éve itt minden választás sorsdöntő, történelmi és természetesen az addigi legfontosabb. Itt másmilyet nem is rendeznek.

 

Pistike, kávéval kúráló majdani pszichológus