2024. március 28., csütörtök

Folytatódik a zentai autóbuszállomás bontása?

A napokban a közösségi média különféle Zentával kapcsolatos csoportjaiban felröppent a hír, hogy pénteken, azaz július 23-án, folytatódik az egykori Severtrans autóbusz-állomás bontása. Ennek apropóján elmentünk hát a helyszínre, ahol csak pár embert találtunk, akik valamilyen munkálatokat végeztek az épületen, azonban a téli lendületes munkához képest ez messze elmarad. Kerestük az illetékeseket is, akik elmondták, hogy bővebb információval a jövő héten tudnak szolgálni.

Emlékeztetőül: az egykori buszállomás bontása a télen kezdődött meg, amikor elbontották a peronok körüli kerítést, valamint az étteremként szolgáló helyiségben is megkezdődtek a munkálatok. Akkor a munkát végző nagybecskereki vállalkozó munkavezetője elmondta, hogy már a decemberi ünnepkör elején állni fog az oda tervezett önkiszolgáló. A lendületes munka azonban félbeszakadt, az épületben pedig azóta is csend honol.

(Kiemelt fotónkon a korábbi bontási munkálatok láthatóak.)