2024. április 20., szombat

Ünnepel a Köves

A Köves (Kamenjar) Sporthorgász-egyesület 1951-ben alakult meg, az egyesületből értesítik az érdeklődőket, hogy a jubileum alkalmából ma, szombaton július 24-én ünnepséget tartanak, halfőzőversennyel egybekötve.
Az eseményre minden „tagot” szeretettel várnak délelőtt 11 órára a Köves 1. üdülőrészben lévő otthonban. Az egyesületnek mára már 450 tagja van, ez alatt a kifejezés alatt a közkedvelt hétvégi településen lévő házakat, illetve azoknak tulajdonosait értik.

A Köves állami telken épült ki, az egyesületet a Forum és a Petar Drapšin vállalatok munkásai alapították meg, azok, akik szenvedélyes horgászok voltak. Az önkormányzat vonatkozó, a múlt század ’80-as éveiben meghozott döntésének értelmében a szóban forgó telket átruházták az egyesület tulajdonába, pontosabban rendelkezésére bocsájtották. Az egyesületi tagok engedélyt kaptak házak építésére itt, máig nagyjából 400 olyan ház épült itt, amelyeket kataszterileg is bejegyeztek. Nagyjából 100 víkendházban nemcsak hétvégenként és nyáron, hanem egész évben laknak, gyakran családok is. 67 lakókocsit is leparkoltak a Kövesben. A települést néhány évvel ezelőtt lakótelepülésként tartják nyilván, ami az adózás szempontjából jelentős különbség az ott élők számára. Az elmúlt években közös erőfeszítéssel az ott lakók kiépítették a vízvezeték-hálózatot, a villanyhálózatot, bevezették a gázt, az úthálózat egy részét macskakövekkel kirakták, a másik részét leaszfaltozták. Megépítették és megerősítették az árvízvédelmi töltéseket is. Tavalytól az internet-hozzáférés is biztosított ezen a víkendtelepülésen, az itt élők vágya az, hogy hivatalosan is Újvidék városi közösségének részeként nevezzék meg a települést!

Magáról az egyesületről el kell mondani, hogy nemkormányzati, non-profit szervezetként működik, olyanokat tömörít, akik kedvelik a Dunát és a természetet. A tagok önkéntesen fizetik a szemétkihordás költségeit, javíttatják az utakat, a közvilágítást, a fűnyírást... A Köves napját minden év júliusában megünneplik, az idén jubileumi hangulatban. Horgászversenyt is szerveznek diákoknak, azaz pionír kategóriában, ezt követi majd a halfőzőverseny. Az eredményhirdetés és díjkiosztás után ebéd, majd késő estig tartó társalgás következik.

Adózunk, mégis magunk fizetjük a gazirtást

A mai ünnepségen Piszár József, a Köves Sporthorgász-egyesület életkor tekintetében legidősebb, aktív tagja fogja köszönteni az egybegyűlteket. Piszár az Egyesület közgyűlésének elnökségi tagja, alelnöki tisztségben van, ő fogja levezetni az augusztus 8-án esedékes közgyűlést is. – Évi tervünkben szerepel az útjavítás és a fűkaszálás. Nemrégiben városi kezekbe kerültünk, ami azt jelenti, hogy noha árterületen vagyunk, mégis a 3. adózási kategória díjszabása szerint adózunk ingatlanunk után. Ennek ellenére magunknak kell összegyűjteni a pénzt az útjavításra és a gazirtásra. Most soron van a parlagfűirtás, nem vagyunk benne a Városi Kertészet kaszálási programjában, magunk fizetjük a tagsági díjakból befolyó pénzből. Ezt a tagoknak csak kétharmada fizeti, mivel önkéntes alapon történik, ha marad elég pénz, őszre a megrongálódott aszfaltot is megjavíttatjuk – mondta Piszár.