2024. március 29., péntek

Kiéheztünk a társalgásra

Nyári gyermektábort tartottak a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban

A telepi Központ udvarrészében az elmúlt napokban kilencvennél is több gyermek – egészen picik és idősebb kamaszok is – szórakozik délelőttönként és délutánonként. Ez volt immár a tizedik, ilyen jellegű rendezvény a Petőfiben, tavaly kénytelenek voltak kihagyni megszervezését. Az idén 90 gyerek vesz részt a játékos munkában, 23 nevelő felügyelt rájuk. A Ringató csoportjában 23 babával foglalkoztak. A műhelymunkákat a Jövő tudósai és művészei jelmondat köré építették, a kicsik barkácsoltak, táncoltak, sportoltak, olyan, játékos tevékenységeket űztek, amelyek fejlesztik testi és szellemi képességeiket. A Petőfi táborokban nyaranként 3 és 14 év közötti gyerekek vesznek részt, Kasza Csongor szervező, a Központ titkára elmondta, hogy az idén négy csoportban foglalkoztak a résztvevőkkel, nagyon örül annak, hogy a tavalyi kényszerszünet után ismét szép számban jelentkeztek a gyerekek. – Mi legalább annyira vártuk ezt a nyári tábort, mint ők – mondta Csongor.

Gubik Krisztina nevelő szerint a Petőfi nyári tábora minden évben óriási élmény a gyerekeknek, nagyon sok szórakozást és oktatás várja itt őket. – Egy év szünet után nagyon kiéheztek a gyerekek az ilyen fajta foglalkozásokra, az ilyen fajta barátkozásra, most érezhetően nagyobb érdeklődéssel és kedvvel, elánnal jöttek, mint tavalyelőtt. Hiányzott nekik az ilyen nyári program, a korona-évben szombati Játszóházakat sem szervezhettünk, ezeket is nagyon hiányolták – értékelte a nevelő.

A Petőfi épületét nemrégiben kibővítették, új helyiségeket kapott, most többen tanulhatnak, szórakozhatnak és barátkozhatnak itt, mint korábban. Hamarosan megkezdődik a Központ főépületének tatarozása és újjáépítése is. Csoportképünkön a tábor résztvevői, szervezői és nevelői.