2024. március 28., csütörtök

A legjobb vajdasági magyar szálláshely

Több szempontot figyelembe véve díjazták Budapesten a Villa Gurman 024 szobáit


Az Utazó című magazin által szervezett szavazás alapján, valamint más szempontokat is figyelembe véve kiosztották a 2020 legjobb magyar turisztikai szolgáltatóinak járó díjakat Budapesten. A határon túli díjazottak között a topolyai Villa Gurman 024 lett a legjobb vajdasági szálláshelyként jutalmazva. Petkov Ákos, a szálláshely vezetője-tulajdonosa megkeresésünkre elmondta, hogy az elismerés nagy megtiszteltetés számukra, és a koronavírus terhelte időszakban fontos megerősítés is egyben.

– A szervezők más magyarországi és vajdasági magyar médiumok véleményezését is figyelembe vették a díj odaítélésénél, mint ahogy egyebek mellett a Google és a Booking felületeken olvasható értékelések is beleszámítottak a döntésnél. Az elismeréssel kézhez kaphattam egy rendkívül tetszetős és sokatmondó oklevelet, illetve a médiafigyelem középpontjába került a Gurman villa. Ez reményeink szerint nagyban hozzájárul a további népszerűségünkhöz, illetve a fejlesztési terveinkben elengedhetetlen magyarországi és szerbiai hátterű pályázási lehetőségek kiaknázásában – tudtuk meg a kiemelkedő díjat nyert topolyai szálló tulajdonosától, aki azt is elárulta, hogy a Villa Gurman 024 a kapacitásainak bővítésén dolgozik, jelenleg 13 szobával 30 személyt tud elszállásolni. Ha nagyobb számú csoportok érkezésére számítanak, akkor vendégágyakat is a vendégek rendelkezésre bocsátanak.

Petkov Ákos az oklevéllel. Az elismeréseket Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára közreműködésével nyújtották át a Continental Hotel Budapest falai között

Petkov Ákos az oklevéllel. Az elismeréseket Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára közreműködésével nyújtották át a Continental Hotel Budapest falai között

– Topolyán egyértelműen a nyári hónapok jelentik a szezont. Az idény május környékén startol, és az év végéig tart. Az év első négy hónapja jelentősen gyengébb, kevesebb vendég érkezik ekkor hozzánk. Mindenképpen a topolyai, valamint a község falvaiban is zajló, tömegeket vonzó programok növelik a látogatottságunkat. A koronavírus miatt nekünk, vendéglátóiparosok számára 2020 sok kihívást is tartogatott, de azt is, hogy nagyobb lendületet kapott a belföldi turizmus. Topolya községbe, így hozzánk is a Topolyai-tó és a Pacséri Gyógyfürdő rengeteg vendéget vonzott múlt évben, és ez a tendencia szerencsére az idén is érezteti hatását. Mivel Pacséron, illetve Bácskossuthfalván sincs megfelelő számú, színvonalú szálláslehetőség, ezért az igényesebb, Pacsért célként kitűző, üdülni, gyógyulni vágyó turisták – teszem azt, a fővárosból érkezők – az interneten, a Bookingon olvasható rendkívül jó, 8,9-es értékelés alapján bennünket választanak. Aminek örülünk még, hogy jelentős számú visszajáró vendéggel is számolhatunk – nyilatkozta Petkov Ákos, a Villa Gurman 024 vezetője a napokban kézhez kapott elismerés kapcsán.