2021. szeptember 22., szerda

Alkotni jó, játszani öröm


Simon Julianna és Fekete Edit vezetésével a Nagyapáti Kukac Péter Magyar Hagyományőrző és Néprajzkutató Társulat és a Mega Mozaik civil szervezet gyermektábort tartott.

A nyári táborban 23 gyerek vett részt, igen különböző korosztályban. A foglalkozások célja a kézügyesség fejlesztése, hagyományaink megismerése volt.
– A nagyobbak már ügyesen szőttek kereten, a kisebbek pedig ismerkedtek ezzel a népi technikával. Jó volt látni, hogy az idősebbek szívesen segítettek a kisebbeknek. Gipsszel is dolgoztak, nemezeltek, batikoltak, festettek és közben játszottak Fekete Edit óvónő vezetésével. Csoportjátékok, fejlesztőjátékok, kis énekek váltották fel a kézimunkát, így gyorsan elrepült az idő, és a nagy hőség sem zavart bennünket, mert egy családi ház diófáinak árnyékában szerveztük meg a tábort – mesélte Simon Julianna, aki arra is rámutatott, hogy nagyon érdekelte a gyerekeket a sok érdekes feladat, és szépen el is készültek a munkák, az utolsó napon örömmel mutatták meg a szüleiknek. Mindenki hazavihette a saját munkáit, szövött tarisznyát, batikolt anyagot, gyöngyöt, képkeretet a táborban készült csoportképpel és más tárgyakat.