2024. április 19., péntek
ÓBECSE

Sok gyerek vár nevelőszülőre

A nevelőszülői rendszer eddigi tapasztalatairól cseréltek véleményt szerdai találkozójukon az óbecsei Szociális Védelmi Központ munkatársai, a családi elhelyezés és örökbefogadás újvidéki központjának a szakemberei, valamint az Óbecse község területén nevelőszülőséget vállaló családok. A megbeszélésen a befogadó családokat támogató rendszer működéséről és a gyerekek érdekképviseletéről is szó esett.

– Az újvidéki és az óbecsei intézmény közötti együttműködésről a múlt év végén született megállapodás, ennek keretében a családi elhelyezés és örökbefogadás újvidéki központjának a tanácsadói komoly szakmai támogatást nyújtanak az óbecsei családoknak és a Szociális Védelmi Központnak. Az újvidéki intézmény értékeli, oktatja és kiválasztja a befogadó családokat, majd követi a hozzájuk került gyerekek életét is. Erre a segítségre nagy szükségünk is van, mert egyre több gyereket kell családoknál elhelyeznünk – mondta el Ivona Božović, az óbecsei Szociális Védelmi Központ igazgatója.

Szerbiában több mint 4200 családnál csaknem 6200 gyerek, illetve 26 év alatti, rendszeres oktatásban részesülő fiatal él. Óbecse község területén jelenleg 35 családnál 65 gyermek vagy fiatal van elhelyezve. Azok, akiket érdekel a nevelőszülőség, a Szociális Védelmi Központban érdeklődhetnek a feltételekről.