2024. március 28., csütörtök

Egészségmegőrzés az adai Termometalban

Négy cég képviselői egészségprogramról szóló szerződést írtak alá

Az adai Termometal cég, az Apolo Gyógyszertár, a Bio-Špajz biobolt és az Alpha Fitness edzőterem képviselői egészségprogram elindításáról szóló szerződést írtak alá a Termometal telephelyén csütörtökön. A Termometal vezetői által megálmodott és a partnercégekkel együtt kidolgozott egészségprogram elsődleges célja, hogy a Covid-19-világjárvány idején segítse a cég alkalmazottait az egészségük megőrzésében. A programhoz kapcsolódott cégek szolgáltatásait a Termometal dolgozói kedvezményesen vehetik igénybe. A programban részt vevő cégek mindegyike jelen van a községben, emellett mindannyiuk küldetése az egészség javítása, megőrzése, valamint a minél teljesebb és egészségesebb életvitel elérése.

Nagy Zoltán, a Termometal ügyvezetési alosztályának vezetője hangsúlyozta, hogy a négy cég által kidolgozott egészségprogram hosszú távú együttműködés lesz, amellyel más községbeli cégeknek is szeretnének példát mutatni. Reményét fejezte ki azt illetően, hogy az egészségprogram eredményei a családokon belüli fittség és terhelhetőség javulásának formájában fog megmutatkozni. Mivel a lokálpatrióta hozzáállás erősen jelen van cégüknél, fontosnak tartották, hogy helyi vállalkozásokkal fogjanak össze.

Kalmár Micsiz Enikő, a Termometal cég személyzeti és kommunikációs osztályának vezetője elmondta, hogy a cég fennállásának 35 éves jubileumát ünneplik az idén, és ez az egészségprogram egy újabb mérföldkövet jelent a vállalkozás életében. Véleményük szerint a cég legnagyobb értéke az emberi erőforrás, ezért fontos, hogy dolgozóik minél egészségesebb és minőségibb életet éljenek. A programban részt vevő támogató cégek segítik őket ezen célok elérésében azáltal, hogy az általuk kínált szolgáltatásokat a Termometal dolgozói, illetve családtagjaik kedvezményesen vehetik igénybe, egy külön erre készíttetett névkártya felmutatásával.

Dr. Szabó Szilvia, az Apolo Gyógyszertár tulajdonosa elmondta, nagyon örültek a Termometal ötletének. A cégük részéről mgr. ph. Kiss Endrével, a szakmai vezetőjükkel közösen dolgoztak a program kialakításán. Az egészségprogram értelmében a kedvezmény mellett egy prevenciós csomagot is felajánlanak a dolgozóknak, amely megelőző vizsgálatokból és vitamincsomagból tevődik össze. Bízik benne, hogy ez a szerződés egyre több munkaadó számára szolgál példaként.

Pétervári Patrik, az Alpha Fitness edzőterem cégtulajdonosa ismertette, hogy cégük kedvezményes havi bérleteket biztosít a szolgáltatásaikat igénybe vevő személyeknek. Ezzel az együttműködéssel szeretnék megmutatni a dolgozóknak, hogy a fizikai munkát és az irodai munkát végzők számára elengedhetetlen a rendszeres testmozgás és sportolás, valamint hogy az egészséges életmód milyen kedvezően hat a munkavégzésre és az életminőségre.
Pavle Trampa, a Bio-Špajz biobolt tulajdonosa, valamint Huszák Bernadett üzletvezető nagy megtiszteltetésként értékelte, hogy részesei lehetnek az egészségprogramnak. Üzletükben immár 25 éve dolgoznak azért, hogy teljeskörűen és minél szélesebb termékkínálattal szolgálják ki vevőiket.