2024. március 28., csütörtök

Lukasenko leszámol a médiával

„Folytatódik a tisztogató művelet" – jelentette ki Alekszandr Lukasenko és az általa „banditáknak" és „külföldi ügynököknek" nevezett civil szervezetek aktivistái elleni fellépés folytatását ígérte. A tavaly augusztusi, erősen vitatott tisztaságú választáson hatodik mandátumára megválasztott fehérorosz elnök megrótta kormányzata tisztségviselőit, amiért engedik a civil szervezetek működését, ez szerinte „az állam szégyene".
A fehérorosz hatóságok az elmúlt hetekben sorozatos házkutatásokat és őrizetbe vételeket hajtottak végre, amelyek célpontjai a független újságírók és civil szervezetek aktivistái voltak. Eddig több mint 200 házkutatást végeztek újságírók és aktivisták irodáiban és otthonában. Csütörtökön tizenegy aktivistát vettek őrizetbe.
A Fehérorosz Újságírók Szervezete közölte, hogy a folyó hónapban már másodszor kutatták át Tatjana Szmokina szabadúszó újságíró lakását, és „erőszakra buzdítás" vádjával állították elő. Egy másik újságíró, Ina Sztudinszkaja, aki a Szabad Európa Rádió fehéroroszországi adásának dolgozott, és akit múlt héten vettek őrizetbe, bejelentette, hogy tiltakozásul éhségsztrájkba lép, amiért a hatóságok nem engedték, hogy ügyvédet fogadjon.
Az újságíró szövetség elnökhelyettese, Borisz Goreckij elmondta, hogy Sztudinszkaját egy matrac nélküli cellában őrzik, ahol állandóan ég a villany. Összesen harmincegy újságíró van előzetes letartóztatásban, vagy tölti börtönbüntetését.
Az igazságügyi minisztérium szerdán a Fehérorosz Újságírók Szövetsége bezárását kérte a legfelsőbb bíróságtól, arra hivatkozva, hogy nincs rendben az irodájuk bérleti szerződése. A szövetség közölte, hogy nem tudják benyújtani a kért okmányokat, mert a helyiségeket a rendőrségi razzia után lepecsételték.