2021. szeptember 22., szerda

A Xiaomi ellenszélben módosította az erőviszonyokat

Rosszul teljesített tavaly az okostelefonpiac. Az eladások csaknem 12,5 százalékkal csökkentek globális szinten, így összesen „csak” 1,347 milliárd készülék talált gazdára világszerte.

Ebben az évben azonban már fordult a kocka, és látványos javulás kezdődött. A 2020-as visszaesés után már az idei első három hónapban csaknem 26 százalékkal több okosmobilt adtak el a világon (összesen 378 milliót) az egy évvel korábbi időszakhoz képest. Az amerikai Gartner piackutató cég összeállításából az is kiderült, hogy az ágazat öt meghatározó gyártója tovább növelte piaci részesedését a többi versenytárs rovására. Az élbolyt március végén a dél-koreai Samsung vezette, amelyet az amerikai Apple követett, illetve harmadikként a kínai Xiaomi.

Az okostelefonok globális piacán 2021 második negyedében is nőttek az eladások, de már jóval mérsékeltebben: éves összevetésben alig 12 százalékkal. Persze ez sem rossz eredmény a tavalyi nagy zuhanás után.

Még szembetűnőbb azonban a piaci erőviszonyok megváltozása, amire épp az április és június vége közötti időszakban került sor, méghozzá a megnövekedett kereslet hatására. A Samsung vezető szerepe továbbra is megmaradt, ám az Apple immár a harmadik helyre szorult vissza, mert a Xiaomi megelőzte azzal, hogy 17 százalékra növelte a teljes piaci részesedését (a korábbi 14 százalékról). Ez három százalékkal nagyobb, mint amennyivel az Apple rendelkezett június végén, és már csak két százalékkal marad el a Samsung részesedése mögött.

A Xiaomi elsősorban két tényezőnek köszönheti a sikereit: termékei árának és az új piacok megszerzésének, vagyis a terjeszkedésnek, aminek eredményeként majdnem kétszer annyi okostelefont adott el, mint az év első három hónapjában.

A Canalys piaci elemzőcég szerint a Xiaomi értékesítései a második negyedévben csaknem 300 százalékkal növekedtek csak Latin-Amerikában, míg Afrikában 150, Nyugat-Európában pedig 50 százalékkal. Ez aligha meglepő, hiszen átlag 40-75 százalékkal olcsóbban adta a termékeit, mint a Samsung vagy az Apple.

A sikertörténetéhez hozzátartozik az is, hogy mind a Samsung, mind az Apple eladásai korábban minden második negyedévben betegeskedtek. Ezt figyelembe véve egyáltalán nem biztos, hogy a Xiaomi képes lesz megőrizni tartósan a második helyét.

Pedig büszke lehet, hiszen egy olyan időszakban jutott oda, amikor az Egyesült Államok alaposan meg akarta leckéztetni. Az amerikai védelmi minisztérium azzal támadt rá, illetve gyanúsította meg, hogy a kínai hadsereg irányítása alatt áll. Emiatt feketelistára is került, és eltiltották az USA-ban kifejlesztett technológia beszerzésétől. Az amerikai befektetőknek ugyanakkor megtiltották, hogy részesedést szerezzenek a Xiaomiban. A hadjárat májusig tartott, amikoris Washington levette a tiltólistáról a kínai céget.