2024. április 19., péntek

A biológia, a kémia és a környezetvédelem jegyében

Jubileumi, 30. alkalommal népesült be a topolyai Öko-Camp

Az Arcus Környezetvédő Egyesület immár három évtizede szervezi meg hagyományos nyári táborát. A 65 résztvevővel vasárnapig zajló sátortábor a Topolyai-tó partján, az egykori Kiss Lajos-kastély romjai melletti tisztáson található. A rendezvényre idén 40 gyermek és fiatal jelentkezett elsősorban Topolyáról, emellett szerte Vajdaságból, valamint Budapestről is érkeztek résztvevők és előadók is. A fiataloknak lehetőségük van tágítani elméleti és gyakorlati alapismereteiket a növényekkel és állatokkal kapcsolatban, az általános iskolai tananyaghoz köthető kémiai, biológiai és ökológiai területek tudományágaiban, így a környezetvédelemben is. Az előadásokat széles körű tudással rendelkező szakelőadók tartják, ezenfelül naponta neves vendég előadókat is hallgathatnak a táborlakók. A munka az előző évekhez hasonlóan különböző szakcsoportokban zajlik – tudhattuk meg Sihelnik József ornitológustól, az Arcus titkárától, a tábor egyik fő szervezőjétől.

– A táborunkban tevékenykedő szakmai előadóknak köszönhetően a környékünkre jellemző több növény- és állatfajáról is hallhatnak a gyerekek, amit igyekszünk később a terepen, a gyakorlatban is megfigyelni, hogy a hallott, tapasztalt tudást egy életen át megjegyezhessék a táborozóink, és hasznosítani tudják majdan az iskolában és a való életben – nyilatkozta a szervező, aki örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a sátorozóik elsősorban topolyaiak, illetve községbeliek. Szavai szerint ez azt bizonyítja, hogy az Arcus által képviselt értékek mind szélesebb körben nyernek teret.

– Természetesen környezetvédelmi témákkal kapcsolatban is hallhatnak a résztvevőink információkat, és a Topolyára jellemző kérdésekben is igyekszünk naprakészek lenni. Például a szennyvíztisztító kérdése szóba jött már, illetve az illegális szemétlerakók gondja, így egy nagyon kritikus karađorđevói telepről is van információnk. Mi azért vagyunk, hogy civilként, szakmabeliként együttműködve a hatóságokkal, az ifjúságot is beavatva megoldjuk az ilyen jellegű kérdéseket – hangsúlyozta a tábor egyik fő szervezője, akitől az iránt is érdeklődtünk, hogy az idei évben eddig milyen különleges megfigyelés jellemzi az Öko-Campot.
– Minden év tartogat számunkra valami meglepetést, új növény- vagy állatfajt felfedezni hatalmas dolog, és már egyre kevesebb esély van rá. Az idei év nagy öröme, hogy miután a múlt évben tavasszal történt mérgezés után elpusztult a környék két hollópárja a fiókáik nagy részével együtt, most ismét sikerült egy hollót megfigyelnünk a tó területén. Ami még szintén öröm, hogy a nádasban ritkának számító barna rétihéját is láttunk. Habár az idén növénytani szakcsoportunk nincs, de az utóbbi idők felfedezésének számít a pusztai meténg, ami új faj ezen a területen. Illetve igyekszünk nyomon követni a szártalan csüdfű állományát is – tette hozzá Sihelnik.

A tábor lebonyolítását ezúttal is a tartományi oktatási titkárság mellett a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. is támogatja, viszont elsősorban Topolya község hozzájárulásának köszönhetően tudják megszervezni. Ezért is tartják fontosnak az önkormányzatban, hogy évről évre küldöttség látogasson el a rendezvényre, ezúttal Kislinder Gábor polgármester-helyettes és Ivanics Zoltán tanácstag üdvözölte a résztvevőket és a szervezőket.

– Ez a tábor arra jó, hogy már gyermekkorban megismerjék közelebbről és meg is szerethessék a környezetet, a természetet a résztvevők. Évek óta igyekszünk támogatni ezt az összejövetelt, mint ahogy a helyszínéül szolgáló Topolyai-tavat és a környékét is szívügyének tekinti az önkormányzat. Topolya azon községek közé tartozik a tartományiak sorában, ahol a legtöbbet fektették be a környezetvédelembe, de igyekszünk minden más területnek is megadni a megfelelő támogatást – nyilatkozta Kislinder Gábor.