2024. április 16., kedd
ATHÉN, 2004

Egy jelvény emléke

Azt a tavaszi délelőttöt, amikor a dortmundi Westfalenhalle csarnok sajtószobájában egy kimondottan csinos lány vadonatúj jelvényt osztogatott az asztalitenisz-vb munkanapjára érkező újságíróknak, soha nem felejtem, noha akkor 1989-et írtunk, vagyis azóta már több mint 32 év múlt el.

Nem a lány szépsége miatt maradandó az emlék, azt sem tudom, hogy szőke volt-e, vagy fekete, hanem a jelvény szimbóluma miatt, mert az, ami rajta állt, később további szép emlékeket eredményezett a legaktívabb újságírói éveim idején. A jelvényen ugyanis ez állt: Athens 1996. Vagyis, a görög főváros így próbálta népszerűsíteni az újkori olimpiák százéves jubileumának rendezési pályázatát. Sokan azt hitték – nem a jelvény miatt persze –, hogy Athénnak nyert ügye van. A NOB későbbi szavazásának harmadik köréig győzelemre is álltak, de amikor a negyedik körre – Belgrád, Manchester és Melbourne már kiesett – Atlantával és Torontóval maradtak együtt, világossá vált, hogy Észak-Amerika a nyerő, és Atlanta a rendező.

Az a dortmundi jelvény az első és egyben utolsó előtti esetem volt, hogy olimpiai rendezésre pályázó város reklámkampányának lehettem közvetlen szemtanúja. Más versenyek, vb-k és Eb-k esetleges leendő szervezőinek sajtótájékoztatóján gyakran jártam. Ugyanott, Dortmundban például az 1991-es csibai (Japán) asztalitenisz-vb szervezői is szerepeltek. Ők a sajtóterem asztalaira, ajándék gyanánt, gyufásdoboz nagyságú fülhallgatós rádiókészülékeket raktak, majd megbotránkoztak, amikor megtudták, hogy a rádióikat, 50-60 darab lehetett, két kelet-európai újságíró söpörte be szinte maradéktalanul a táskáiba. Egy szemfüles belgrádi jóvoltából két rádiót sikerült megmenteni, bár az előttünk érkezetteknek nem nagyon tetszett, hogy zsákmányukat annyival is „megdézsmáltuk”.

Mivel a dortmundi jelvények nem vették rá a nemzetközi sajtót, hogy a szavazás előtt Athén malmára hajtsák a vizet, nyolc évvel később a görög főváros „biztosra ment”. Amiről 1997 nyarán az athéni atlétikai vb-n győződtem meg.

Minden úgy kezdődött, ahogyan szokott, a sajtközpontban éppen az első munkanapra készülődtünk, amikor egy ízlésesen öltözött és kimondottan ápolt külsejű, középkorú nő lépett hozzánk, bemutatkozott, a száz méterrel odébb levő medencére invitált bennünket, mondván, mindennap 10-től 17-ig fürödni és napozni lehet, emellett bőséges büfé vár bennünket, és átadott egy listát, amelyen az esti sajtófogadások műsora volt felsorolva, közötte egy éjszakai hajókirándulás is. Később megtudtuk, hogy a nő Jana Daszkalaki Angelopulosz jogász és üzletasszony, városi és országos képviselő, a 2004-es olimpiai pályázat főnöke, egy dúsgazdag hajótulajdonos felesége, aki a teljes atlétikai vb idején ott sürgött-forgott körülöttünk, és ha egy mód volt rá, az olimpiai pályázattal kapcsolatos minden kívánságunkat teljesítette.

A nemzetközi sajtó, talán mondani sem kell, nagyon megszerette Jana Daszkalakit és Athént is. A néhány hónappal későbbi szavazáson a görög főváros aránylag simán verte Buenos Airest, Stockholmot és Fokvárost, majd a döntő körben Rómát.

Abban a jóslatban viszont nem tévedtem, hogy az olimpiai játékok idején a sajtó majd egy pohár vizet sem kap ajándékba.