Ritkán van alkalmunk a közép-bánáti magyar települések népi kultúrájával foglalkozó publikációval találkozni. A magyar és szórványmagyar népélet bánáti kutatói eleinte jobbára az al-dunai székelyek vidékünkön alig ismert szokásanyagára figyeltek (Botka József, Ujváry Zoltán, Bartha Elek), majd néhány néprajzkutatónk a Kálmány Lajos-i hagyomány továbbélését igyekezett felkutatni (Beszédes Valéria, Tóth Ferenc). A vajdasági népköltészeti antológiák – népmesék, népdalok, népi imádságok gyűjteményei – is tartalmaznak szép számmal bánáti anyagot (Penavin Olga, Bodor Anikó, Silling István). Újabban az észak-bánáti Aranka-szög néhány települése is felkeltette fiatal kutatónk érdeklődését (Fehér Viktor). A nyelvjáráskutatás már többet foglalkozott a bánáti magyarok nyelvhasználatával (Penavin Olga, Matijevics Lajos, Silling István), illetve a népmesék és a mesemondás hagyománya is több figyelmet kapott. Egyéni településvizsgálatok, a népéletre is kitekintő leírások tarkítják ezt a képet (Bogdán József, Simon Sándor, Tóth-Glemba Klára, Törköly István), valamint a dél-bánáti szórványmagyarság vallásos és egyéb hagyományait is feldolgozó monográfia (Szőke Anna). És még bizonyára egyéb publikáció is megjelent az említett vidékről – gondoljunk csak a művelődés- és helytörténeti vizsgálódásokra (Németh Ferenc, Szabó József).
Meg kell köszönnünk Tóth-Glemba Klárának azt a türelmes és szorgalmas kitartást, amellyel összegyűjtötte e vidék eddig ismeretlen népéleti szekvenciáját: a gyermekéletre való kitekintést, és így most egy új bánáti néprajzi kiadványt vehetünk a kezünkbe: a közép-bánáti gyermekjátékok gyűjteményét, amelyet hosszú éveken át gyűjtögetett a szerző öt bánáti helységben, s könyvének, a Pápika címűnek már a legelején megadja térképét is a tájnak, hogy könnyebben eligazodjon a földrajzilag arrafelé kevésbé jártas olvasó. Nagybecskerek, Szentmihály, Muzslya, Lukácsfalva, Nezsény és Erzsébetlak gyermekeinek régi és újabb játékainak gyűjtését az emlékezésekből és a maga által is megélt falusi életvitelből merítette a gyűjtő.
Könyvének anyagát hét nagy fejezetre osztotta fel Tóth-Glemba Klára, az eszközös játékok, a mozgásos játékok, a párválasztó játékok, a műveltségi játékok, a kiszámolók, a csúfolók és a gyermekhiedelmek fejezetekre. Ezeken belül is külön csoportosította a játékokat – jelentse ez akár magát a történést, a játszást, avagy a játékszert. Így kerülnek az eszközös játékok külön csoportjába a tárgykészítő játékok, az eszközös-ügyességi játékok és a labdajátékok; a mozgásos játékoknál külön említi az ölbéli gyermekjátékokat, a fogócskákat, a vonulásokat és egyéb játékokat. Itt meg kell jegyeznünk, hogy az eszközös játékok és a mozgásos játékok között sok az átfedés, ugyanis a játék csak magában nem volna érdekes a gyermeknek, ha ő maga nem izeghetne-mozoghatna, futhatna, bújócskázhatna.
Kedves emlékeket ébreszt az idős olvasóban az a sok-sok játék, amelyet mi magunk is játszottunk gyermekkorunkban földrajzi távolságtól függetlenül, s még ma is tudjuk a kiszámolók vagy csúfolók valamely variánsát.
Külön vizsgálódást érdemelnének azok a játékleírások, amelyekben igen régi, talán még ősvallási elemek is előfordulnak – a betegség elküldése vagy ráolvasással másra küldése: Földanyám, torkom fáj, neked fájjon…; Okháj, bokháj, ha möggyógyul, nem fáj. Ha fizetsz, në fájjon, ha ne, fizetsz, hagy fájjon… − esővarázslás a prücsök lábával stb. Azt is meg kell dicsérnünk Tóth-Glemba Klára könyvében, hogy a begyűjtött szövegeket eredeti nyelvjárási alakjukban közölte, s így mintegy betekintést ad a helyi nyelvhasználatba. Természetes, hogy a heterogén nyelvi közösségekben élő magyarok nyelvhasználatában előfordulnak a környezet szerb nyelvéből vett kifejezések is, mint például a bracska, pranglija, dólëzás, dupëtázás stb. Növényhatározói ismeretterjesztő jellege is van a könyvnek. Ilyen maga a címe is: Pápika, vagy Jézuska lámpája.
Tóth-Glemba Klára Pápika című új könyve a Kiss Lajos Néprajzi Társaság érdekes, hasznos és jelentős új kiadványa.
