2021. szeptember 22., szerda

Kína elutasította a koronavírus eredete kivizsgálásának javaslatát

Peking elutasította az Egészségügyi Világszervezet (WHO) javaslatát a koronavírus eredetére irányuló kivizsgálás második szakaszának megindításáról – írja a 021.rs hírportál.
Zhang Jixian, a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság tagja elmondta, hogy meglepte a WHO javaslata, amely a vuhani laboratórium felülvizsgálatát is jelentené, ahol a vírust először fedezték fel 2019-ben.
Szavai szerint a WHO javaslatából hiányzik az egészséges értelem, amellyel a tudomány iránti tiszteletlenség mutatkozik meg, ezért Peking azt nem fogadhatja el.
Korábban az év folyamán a WHO szakértőkből álló csoportja kivizsgálta a Vuhanban megjelent koronavírus kiváltó körülményeit, melynek során megállapították, hogy valószínűleg az állatokról terjedt át az emberekre és szinte elképzelhetetlen, hogy a városban található virológiai intézetből szivárgott volna ki.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO vezérigazgatója kritizálta Kínát, amiért nem működött együtt teljesen a kutatókkal az adatok átadása során, majd felszólított az összes létező elmélet kivizsgálására, beleértve a laboratóriumban történt esetleges incidenst is.
A járvány idáig a világon több mint, 4,1 millió ember életét követelte.