2024. április 19., péntek
UTøYÁRA EMLÉKEZTEK

A gyűlöletet nem szabad válasz nélkül hagyni

Semmiképpen nem szabad válasz nélkül hagyni a gyűlöletet – jelentette ki tegnap Erna Solberg norvég kormányfő, pontosan tíz évvel azután, hogy a szélsőjobboldali nézeteket valló Anders Behring Breivik kioltotta 77 ember életét egy kettős merényletben.
Solberg a megemlékezésen kiemelte: sokat tettek az utóbbi tíz évben a biztonsági szolgálatok felkészültségének javításáért, valamint azért, hogy a szélsőségesség minden formája ellen felvegyék a harcot. A miniszterelnök úgy fogalmazott: mindenkiben ki kell alakítani a visszavágás képességét, így erősítve az intolerancia és a gyűlöletbeszéd elleni „védőpajzsot".
Az oslói katedrálisban emlékmisét tartottak a támadás áldozatainak tiszteletére, majd Utøya szigetén egy ceremóniát követően koncertet tartottak, amelyet este Harald király beszéde követett.
Breivik 2011. július 22-én pokolgépet robbantott Oslo kormányzati negyedében, majd a közeli Utøya szigetén a kormányzó párt ifjúsági szekciójának táborában kezdett féktelen lövöldözésbe. A támadásban hetvenheten vesztették életüket. A merénylet volt a skandináv ország II. világháború utáni történetének legvéresebb tragédiája. Breiviket 21 év börtönbüntetésre ítélték.