2024. április 18., csütörtök

Macront is lehallgatták!?

Emmanuel Macron francia elnök (a felvételen) telefonját is célba vette egy marokkói állambiztonsági szolgálat lehetséges megfigyelés céljából a Pegasus nevű kémprogrammal – állítja a Le Monde, amely szerint 2019-ben Édouard Philippe volt kormányfő és az akkori kormány további 14 tagja is a marokkói szolgálat célkeresztjébe került.
A napilap beszámolójából nem derül ki, hogy Macron telefonját végül feltörték-e. Az elnöki hivatal ugyanakkor megfontoltságra intett, mindazonáltal úgy fogalmazott: Ha bebizonyosodik, hogy feltörték az elnök telefonját, akkor „nagyon súlyos" dologról van szó.
Egy 17 médiaszervezet által vasárnap nyilvánosságra hozott, a párizsi székhelyű Forbidden Stories nevű újságírócsoport által vezetett nyomozás szerint számos ország kormánya az NSO Group nevű izraeli kibercég programjával újságírók, aktivisták és kormánytisztviselők telefonjait próbálták meg feltörni vagy törték fel kémkedés céljából.
Az NSO vasárnap közleményben cáfolt, azt állítva, „tele van téves feltételezésekkel és alá nem támasztott elméletekkel". Egyúttal közölte: A terméket azzal a szándékkal hozták létre, hogy segítsék a hírszerzés és a bűnüldöző szervek munkáját a terrorizmus és a bűnözés elleni küzdelemben. A Reuters hírügynökség megkereste az NSO egyik szóvivőjét a Le Monde beszámolójával kapcsolatban, az illető azonban nem válaszolt.
Marokkó még hétfőn közleményt adott ki, amelyben tagadta bármiféle érintettségét a Pegasus-ügyben.