2024. március 28., csütörtök

Petković: Az idei évben 85 incidens történt a koszovói szerb közösség ellen

Petar Petković, a Koszovói Iroda igazgatója meglátogatta Nikola Perićet, aki Gojbuljában él, és akit július elején egy csoport albán vert meg. Elmondta, hogy a településen előforduló számos incidens miatt kérte a nemzetközi szervezetek illetékeseit is, hogy gondoskodjanak a koszovói szerbek biztonságáról – írja a Szerbiai RTV.

Petković kijelentette, hogy az év kezdete óta a koszovói szerb közösségekben 85 incidens történt, és a belgrádi hatalom harcol a békéért, valamint a párbeszéden és minden más úton keresztül is szeretné megvilágítani azokat a problémákat, amelyekkel a koszovói szerbek szembesülnek.

– Anyagilag és minden más lehetséges módon segíteni fogunk, mint ahogy eddig is tettük. Ilyen módon próbáljuk lehetővé tenni a Koszovóban élő népünk számára, különösen az Ibar folyótól délre élőknek, hogy 21. századi emberhez méltóan élhessenek – mondta Petković.

Hozzátette, hogy a Gojbuljában tapasztalt nagyszámú incidens miatt kérte a nemzetközi szervezetek, különösen a KFOR segítségét, amelyek a területért felelnek, hogy biztosítsák a koszovói szerbek biztonságát, növeljék meg a járőrök számát, hogy ne ismétlődhessen meg a fiatal Nikola Perić esete.

A család meglátogatásakor Petković elmondta, hogy a fiú már jól érzi magát, és mint ahogy róla is, úgy a többi szerbről és szerb gyermekről is gondoskodnak.