2021. szeptember 26., vasárnap
EURÓPAI FILMEK FESZTIVÁLJA – PALICS

A figyelem középpontjában

Bruno Dumont: France

Bruno Dumont France című játékfilmje a média világának árnyoldalát tárja elénk. A francia–olasz–német–belga koprodukcióban készült alkotás főhőse a talpraesett és csinos France de Meurs tévés újságírónő. France háborús övezetekbe jár, katonákkal beszélget, felkelőkről készít riportot, Afrikából Európába érkező migránsok közé vegyül, hogy olyan exkluzív anyagot készítsen, amilyet előtte még senki sem, a tévében saját politikai vitaműsort vezet, sajtótájékoztatón provokatív kérdést tesz fel az államfőnek, a felső tízezer fogadásain vesz részt, talk show-kban vendégeskedik. Egész nap sűrű a programja, asszisztense közben folyamatosan követi a közösségi oldalakat, hogy egy-egy kijelentésére vagy cselekedetére mennyire harap rá a nagyérdemű. France egyféle nemzeti ikon, bárhol is fordul meg, mágnesként vonzza a rajongókat, akik egy közös fotót szeretnének készíteni vele. Író férjével, akinek éppen most jelent meg egy esszéregénye, és tízéves fiával egy posztmodern-barokk stílusban berendezett luxuslakásban él. Első pillantásra minden tökéletesnek tűnik, a karrier és a magánélet azonban nincs összhangban France életében, viszonya a családtagjaival teljesen hideg, szinte csak futtában találkoznak egymással.

Léa Seydoux a népszerű újságírónő szerepében

France szakmai tevékenységében minden a sikeresség érdekében történik, nem véletlenül jegyzi meg az egyik politikus vendége adás után az agilis újságírónőnek, hogy semmivel sem különb náluk, csak míg ők a potenciális szavazókért, addig a tévések a nézettség növeléséért küzdenek. És ebbe olykor bizony nagyon sok minden belefér. Az exkluzív anyagok felvételezésekor azt látjuk, hogy számos részlet manipulált, a valóságnak csak egy szeletkéjét rögzíti a kamera, azt is megfelelő szemszögből, és a kívánt hatás elérése céljából megfelelő hanghordozással közölt szöveg kíséretében. A film szemléletesen, már-már túlzottan is az arcunkba tolva mutatja meg, hogy egy-egy ilyen szenzációs tévéanyag elkészítése hogyan zajlik, egy-egy riportban mennyi a valóság, és mennyi a drámai túlzás. Néha már szinte parodisztikusan teszi ezt. Itt valóban szó szerint kell érteni, hogy a kevesebb több lett volna.

A nagy népszerűségnek azonban ára van. Amikor France elüt egy fiatalembert, abból is médiahír lesz. Az esemény életének átgondolására sarkallja az újságírónőt. Boldogtalansága és depressziója leküzdése érdekében megpróbál új életet kezdeni. Ismeretlenné, láthatatlanná szeretne válni. Ezúttal azonban ő lesz a médiamanipuláció áldozata. De vajon létezik-e olyan élethelyzet, veti fel a kényes kérdést a film, amit egy tévés celeb, aki az egyik szemével mindig azt figyeli, hogy mit ír róla a közösségi média, ne tudna a saját javára fordítani. Merthogy, ha éppen bírálják, akkor is a figyelem középpontjában van. És ha most valamiért nem szeretik, annak okát 24 órán belül úgyis elfelejtik, ő pedig majd ismét felemelkedik, és éppen eme képessége miatt újra szeretni fogják. Mert a munka az, ami igazán élteti, és csak az tudja őt kiemelni a gödörből, még a legsúlyosabb élethelyzetek megtapasztalása esetében is.

Léa Seydoux meggyőzően alakítja a hol magabiztos, hol erélyes, hol pánikrohammal küzdő hírességet. A France számos drámai témát érint, amelyek külön feldolgozást érdemelnének, ennek ellenére a film szatíraként működik a leginkább. Bár az alkotás médiakritika tekintetében megfogalmazott mondanivalója helytálló, annak kissé vontatott, erőltetett és önismételt tolmácsolása rontja az összbenyomást. A bő kétórás játékidő túlságosan hosszú, feszesebb vágás mindenképpen jót tett volna a műnek. Az izgalmas témából kifolyólag alaposabb munkával remek film lehetett volna a France, de még hibáival együtt is elgondolkodtató alkotás.