2024. március 28., csütörtök

Fókuszban a mezőgazdasági rendezvények

Tizennyolc civil szervezet részesül támogatásban

Szabadka Város Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Titkársága május végén pályázatot írt ki mezőgazdasági jellegű rendezvények szervezői számára. A pályázat révén 18 civil szervezet részesül összesen csaknem 2,5 millió dináros támogatásban. A szerződések aláírása tegnap kezdődött meg.
A pályázatról Vitković Aleksandar, városi mezőgazdasági és környezetvédelmi titkár nyilatkozott lapunknak.


– A mezőgazdasági egyesületeknek, illetve az olyan civil szervezeteknek szánt pályázatunkat, amelyek vidéken tevékenykednek és mezőgazdasági jellegű rendezvényeket rendeznek, legyen az falunap, különböző fesztiválok, vagy a mezőgazdasági termelők tudásának gyarapítására szolgáló képzések, május 31-én jelentettük meg Szabadka Város honlapján, és június 15-éig vártuk a pályázatokat. A bírálóbizottság június 22-én ült össze. Átnéztük a 22 beérkezett kérelmet, és első körben azt állapítottuk meg, hogy négy egyesület dokumentumai nem felelnek meg a kiírásban szereplő feltételeknek. Ugyan mindegyik pályázat időben érkezett be, de két esetben több hiányosságot is tapasztaltunk, és olyan is volt, amelynél a pénzügyi tervet nem mellékelte a pályázó. Így 18 egyesület került a második körbe. A második bizottsági ülést 24-én tartottuk meg, és ennek keretein belül pontoztuk és rangsoroltuk a pályázatokat. A pontozásnál több szempontot vettünk figyelembe. A pontok alapján egy-egy egyesület 80 000-től 150 000 dináros támogatásban részesül – fogalmazott a titkár, akitől azt is megtudtuk, hogy a ranglista megtalálható Szabadka Város honlapján, de a nyertes szervezetek képviselőit személyesen is értesítették.
Beszélgetőpartnerünk emellett elmondta, hogy a programokkal az év végéig kell elszámolniuk az egyesületeknek.
– A támogatás utófinanszírozásos, vagyis a programszervezők a rendezvény megtartása után kapják meg a támogatást, amennyiben számlával igazolják a költségeiket. Viszont, ha valakinek korábban van szüksége a pénzre, az felkereshet bennünket, és kitölthet egy kérelmet, ami mellett előszámlával igazolja a tervezett kiadásait. Természetesen a végső elszámoláshoz már ez esetben is számlára van szükség. Tavaly 1,6 millió dinárt irányoztunk elő a mezőgazdasági jellegű rendezvények támogatására, és a pályázat kiírása meg is történt, valamint eredményt is tudtunk hirdetni, de a járványhelyzet miatt nem tartották meg a rendezvényeket. Az idén 2,5 millió dinárt irányoztunk elő erre a célra, és csaknem a teljes keretet sikerült kimerítenünk. A rendezvényeket főleg nyáron, illetve ősszel rendezik meg, így bízhatunk abban, hogy az év végéig megtörténnek az elszámolások is – mondta Vitković Aleksandar.
A pályázaton sikeresen szereplő civil szervezetek képviselői a járványügyi helyzet miatt a Városháza ügyfélszolgálatának 15-ös számú pultjánál írhatják alá a szerződésüket munkanapokon 9 és 10.30 között.
A tavankúti Matija Gubec Horvát Művelődési Egyesület által rendezett Tavankúti Gyümölcs- és Kézművesfesztivál nagy múltra tekint vissza. Lapunk kérésére Ladislav Suknović, az egyesület elnöke nyilatkozott a rendezvényről.
– Egy hagyományos művelődési, turisztikai és mezőgazdasági jellegű rendezvényről van szó, amellyel abban szeretnénk segíteni a mezőgazdasági termelőket, hogy be tudják mutatni a termékeiket, mindezt úgy, hogy beillesztjük a művelődési és turisztikai rendszerünkbe, tekintve, hogy a falusi turizmus egyre nagyobb szerephez jut a falunkban. A rendezvény lehetőséget ad a kézműveseinknek is, hogy bemutassák a termékeiket. Itt elsősorban a szalmaképekre és -tárgyakra gondolok. Arra különösen büszkék vagyunk, hogy a programokat egy hamisítatlan falusi környezetben, a Balažević- szálláson tudjuk megtartani – nyilatkozta Ladislav Suknović, aki azt is elmondta, hogy a fesztiválra hagyományosan szeptember utolsó hétvégéjén kerül sor, és a tervek szerint az idén is akkor nyitja meg kapuit a látogatók előtt.