2024. április 19., péntek

Cummings: Johnson nem való kormányfőnek

A fő Brexit-csiholó szerint nem megfelelő személy az ország vezetésére

Boris Johnson brit kormányfő volt főtanácsadója szerint a kormányfőnek minél előbb távoznia kellene tisztségéből. Az egykor rendkívül befolyásos Dominic Cummings a BBC-nek adott interjúban elmondta: Ő már 2019 decemberében, a Johnson vezette Konzervatív Párt váratlanul nagyarányú parlamenti választási győzelme után néhány nappal arról tárgyalt szövetségeseivel a Downing Streeten, hogy Boris Johnsont el kellene távolítani a miniszterelnöki tisztségből.
Cummings, aki belső hatalmi viszálykodások után 2020 végén távozott főtanácsadói tisztségéből, nem volt tagja a kormányzó Konzervatív Pártnak és a kormánynak sem. Ugyanakkor ő volt a kormányzati stáb messze legbefolyásosabb nem miniszteri tisztségű tagja, és közvetlen befolyással bírt a sarkalatos szakpolitikai kérdések mellett a kormányon belüli személyi döntésekre is.
A kedd esti BBC-interjúban azonban Cummings azt mondta: Carrie Symonds, Johnson akkori élettársa – azóta már felesége – a 2019-es választások után „megpróbálta kezébe venni a szálakat", és igyekezett befolyásolni a kinevezéseket. „Napokon belül olyan helyzetben találtuk magunkat, hogy a miniszterelnök barátnője tőlünk akart megszabadulni, és komplett bohócokat akart kineveztetni egyes kulcsposztokra".
Arra a kérdésre, hogy miért akarta Johnson távozását, Cummings úgy fogalmazott: A miniszterelnöknek nem volt semmiféle kormányzási terve, „azt sem tudja, hogyan kell ellátni a miniszterelnöki teendőket, és nem azért juttattuk be (a Downing Streetre), mert ő lett volna a megfelelő személy az ország vezetésére, hanem azért, mert egy adott problémát meg kellett oldanunk". Ez a probléma a Brexit végigvitele volt. (Cummings a kilépésért küzdő legnagyobb kampánycsoport, a Vote Leave irányítója volt.) A BBC-interjúban ugyanakkor kijelentette: „nincs ember a Földön, aki teljes bizonyossággal tudhatná, hogy tényleg a Brexit volt-e a helyes döntés".
Cummings egyenes utalást tett arra, hogy szerinte a jelenlegi kormányzati rendszer helyébe újat kellene állítani, „akár egy új párt létrehozásával, akár egy meglévő párt átvételével". Arra a kérdésre, hogy jelenleg is igyekszik-e kitessékelni Johnsont a Downing Streetről, Cummings úgy fogalmazott, hogy „minél hamarabb távozik, annál jobb". Arra a kérdésre, hogy ennek érdekében is cselekszik-e, azt válaszolta: „igen, magától értetődően".