2024. március 28., csütörtök

Elhunyt Takács Izabella

Életének 50. esztendejében, hosszú betegség után elhunyt Takács Izabella magyartanár, kutató.

Az Újvidéki Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén magyartanári oklevelet, 2010-ben pedig magisztrátust szerzett irodalomtudományokból.

Tanulmányait 2010-től a Pécsi Tudományegyetem Alkalmazott Nyelvészet Doktori Iskolájában folytatta, és 2013-ban szerzett abszolutóriumot.

Pályafutását magyartanárként kezdte, később a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karának könyvtárosa, szakmunkatársa, majd tanársegédje volt.

Ezután a szabadkai Széchenyi István Általános Iskola és a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium magyartanára, majd utóbbi igazgatója volt.