2024. április 19., péntek

Ha te tudnád…

Népművészeti tábor Zentán

Harmadik alkalommal töltik meg Zentán a Petőfi Sándor Általános Iskola épületét a Hatetudnád… népművészeti tábor résztvevői, akik összesen 104-en vannak.
Lázár Zita, a tábor szervezője elmondta, hogy az idei évben két kézművescsoportot és három tánccsoportot indítottak. Míg az előbbibe az általános iskolás korosztályt fogadták, addig az utóbbiba hároméves kortól várták a gyerekeket. A táborozók a kötött foglalkozásokon kívül szabad aktivitáson is részt vehetnek: kedd délelőtt pl. számháborúztak, illetve kötetlenül is játszhattak az iskola udvarán.

Zita elmagyarázta, hogy Szegeden már a nyolcadik éve zajlik ez a tábor, mivel azonban zentai születésű, így fontosnak érezte, hogy elhozza ide is. Eredetileg a szegedi tanárokat kérte fel a zentai tanításra is, de egyre inkább bekapcsolódnak a helyiek is. Az idei évben pl. a Rozetta Kézműves Társaság két tagja is vezet kézműves-foglalkozásokat.
A tábor egyre népszerűbb, hiszen első alkalommal 50 körül volt a létszám, ez mára megduplázódott. Bár több, nagy hagyománnyal bíró tábor is van a környéken, amely minden évben gyermekek százait vonzza, a Hatetudnád… tábor pont a napközis jellege miatt hiánypótló. A foglalkozások reggel nyolckor kezdődnek, és egészen délután négyig tartanak. Az egész napos ott-tartózkodásban három étkezést is biztosítanak a szervezők.

A kézműves-foglalkozásokra a 7 és 14 év közötti gyermekek jelentkezését várták. Balla Ákos, a foglalkozások egyik vezetője elmondta, hogy a gyerekek a rajzolás és a festés mellett kipróbálhatják a gyöngyfűzést, a nemezelést és a tűnemezelést, emellett bőrből is készíthetnek különféle tárgyakat. Igyekeznek olyan technikákat és mintákat kiválasztani, amelyeket könnyű elsajátítani, függetlenül attól, hogy időigényesebb az elkészítésük. Balla elmondta, hogy minden foglalkozás alkalmával több technikát is kipróbálhatnak a gyerekek.
A néptáncosokat három korcsoportba osztották. A legkisebbekkel, akik a Picinke Cinke csoportnevet viselik, Gulyás-Szabó Luca, Tarapcsik Hajnalka és Gulyás-Szabó Gergely foglalkoznak. Ők népi gyermekjátékokat tanulnak.

A középső csoport a Csöpp Csókák elnevezést kapta. Itt az 5–8 éves korosztály tanulhatja meg a kiskunsági táncok alapjait. A foglalkozásokat Bőtös Barnabás és Lilla vezetik.
A legnagyobbakkal Számfira Máté és Számfira-Nagy Zita foglalkozik, és kalocsai táncokat tanítanak velük. Ezt a csoportot a 9 éveseknél idősebb gyerekek alkotják, és Apró Cankók a csoportnevük.

Számfira-Nagy Zita elmondta, hogy ez alatt az öt nap alatt egy kis ízelítőt adnak a gyermekeknek a különféle táncokból. A picik még nagyon fogékonyak, az agyuk igazi kis szivacs módjára működik, így gyorsan magukba szívnak mindent. Legfőképpen mondókáznak, verselnek velük a foglalkozáson. Hozzátette, hogy a táncoknál igyekeztek olyan lépéseket választani, amelyeket viszonylag könnyű elsajátítani.
Az ötnapos tábort péntek délután egy gálaműsor zárja majd, amelyet a tervek szerint a zentai pavilonban mutatnak be. A kézműves-foglalkozásokon készített tárgyakból pedig egy alkalmi kiállítást igyekeznek összeállítani a szervezők.