2021. december 5., vasárnap
MOHOL

A rocké volt a főszerep az Annuskában

Az időjárás sem akadályozta meg a Fest Ada lebonyolítását

Nem véletlenül tartja a méltán elhíresült mondás: „A rock örök és elpusztíthatatlan!” A Fest Ada zenei rendezvény sikeres koncerteket tudhat maga mögött, amelyeket pénteken és szombaton tartottak meg a moholi Annuska klubban. A rendezvény és neve már önmagában is tömegvonzó, de a szervezők igyekeztek olyan együttesekkel feltölteni a fellépők listáját, amelyek még a rockot kevésbé szerető embereket is kimozdították otthonról.

A péntek esti fellépők, az adai Baraparty, a budapesti Nakahara, valamint a boszniai Rock Ko Fol bemelegítő koncertjei után szombaton a zúzósabb rock volt repertoáron. A The Polly Red formáció nyitotta az estét, őket követte egy igazi rocklegenda, Kalapács József és zenekara, majd az estét és egyben a fesztivált a magyarországi AB/CD zenekar zárta, akik már nem először jártak Ada községben.

A rockzene még mindig tömegeket mozdít meg
A rockzene még mindig tömegeket mozdít meg

A vészjósló időjárási előrejelzések nem szegték kedvét a szórakozni vágyóknak, és mindkét napon több száz bulizni vágyó zsúfolódott össze a klub udvarán, egyszersmind igazi rockkoncerthangulatot teremtve. Az erős esőzésben előkerültek az esernyők, a rockzene pedig dübörgött tovább. Az elmúlt másfél év korlátozásokkal tűzdelt, embert próbáló időszaka után az emberek is sokkal jobban vártak egy-egy eseményt, kiváltképp ha a Fest Adáról van szó, amely a rocklelkületű harmincas, negyvenes korosztály számára egyfajta nosztalgikus időutazás is volt. Az időjárás ellenére a szervezők és a fellépők is elégedettek voltak mindennel, a koncertekre látogatók pedig újabb élményekkel gazdagodtak.