2024. április 18., csütörtök
U19-ES NŐI EB

Bajnokok a magyar lányok

Megnyerte a szlovéniai Celjében rendezett U19-es női Európa-bajnokságot a magyar válogatott, ezzel megvédte a két éve hazai pályán szerzett címét, de ami a generáció játékosai számára mérvadóbb, hogy a csapat a 2018-as serdülő- és a 2019-es ifjúsági Eb után most egy következő korcsoportban is az élen maradt.

A magyarok hibátlan mérleggel zárták a tornát, ráadásul többségében nagyarányú sikereket jegyeztek, hiszen a csoportban a románokat nyolc, a cseheket tizenkettő, a norvégokat tíz, a középdöntőben a franciákat négy, a horvátokat kilenc, majd az elődöntőben a svédeket hét, a fináléban pedig az oroszokat kilenc góllal múlták felül. Ifj. Kiss Szilárd tanítványainak így a 31:22-re végződő döntőben sem volt nehéz dolguk, hiszen már a félidőben is hat gól volt az előny. A harmadik helyért viszont jóval szorosabb csata zajlott, Franciaország 30:29-re tudta legyőzni a nagy kapaszkodást mutató Svédországot.

Az Eb legjobb játékosának a center Kajdon Blankát választották, az All Star-csapatba a balszélső Mérai Maja került be.