2021. szeptember 26., vasárnap

Holnap hallgatják ki a gyerekeket elütő és cserbenhagyó sofőrt

Holnap fogják kihallgatni a belgrádi ügyészségen azt a sofőrt, aki a belgrádi Karaburma városrészben vasárnap este történt szerencsétlenségben elütött két gyermeket egy gyalogátkelőn, majd cserbenhagyta őket – írja a Vajdasági RTV.

L. G.-t a közlekedés biztonsága ellen elkövetett súlyos bűncselekményének, valamint a közlekedési balesetben megsérült személy cserbenhagyásának gyanúja miatt hallgatják ki.

Ezt követően az összegyűjtött bizonyítékok és a korábban elkövetett bűncselekmények alapján fogja az ügyészség eldönteni, hogy elrendeli-e az elzárást.

A szerencsétlenül járt gyermekek, S. B. (10) és L. B. (5) súlyos testi sérüléseket szenvedtek, a baleset közben pedig az édesapjuk is jelen volt. Az ügyészség emellett kihallgatja majd a megsérült gyerekeket és a szemtanúkat is.