2021. szeptember 18., szombat

Véget ért a TSC nyári tábora

„Nem lesz mindenkiből nagy focista, nem lesz mindenkiből profi sportoló sem, de nagyon sok tehetséges gyerek is van azok között, akik idén ott voltak a TSC nyári táborában. Mindenki jól érezte magát, a mosoly ott volt a gyerekek arcán, ez a legfontosabb” – nyilatkozta a focisuli zárórendezvényén Draskovics Borisz, a TSC alközpontjainak koordinátora. Hozzátette, vannak olyan gyerekek, akik a TSC korosztályos csoportjában már eddig is edzettek, olyanok is, akik most kaptak kedvet, és jelezték, hogy szeretnének csatlakozni, sőt olyanok is, akik a jövőben a TSC lelkes szurkolói lesznek. Elmondta még, hogy a tavalyi első tábor is már nagyon sikeres volt, de a szervezők azért levonták a tanulságokat, hogy mit lehetne még jobban csinálni, és a szülők és a gyerekek visszajelzéseit is figyelembe vették az idei tábor megszervezésekor.

A 160 részt vevő gyerek mindegyike érmet és oklevelet vehetett át, előtte pedig mindenki egy gólt is lőtt az oroszlánnak, a csapat kabalafigurájának. Végh Csongor, az akadémia főkoordinátora és Palágyi Szabolcs, a TSC vezérigazgatója is szólt az egybegyűltekhez, megköszönték az edzőknek, a szülőknek és nem utolsósorban a gyerekeknek, hogy hozzájárultak a tábor sikeréhez. A tábor egész héten zajlott, és mindehhez az akadémia kiváló feltételeket nyújtott. A táborból vidáman, az ajándékokon és a felszerelésen, valamint az okleveleken és érmeken kívül mindenki új élményekkel és újonnan kötött, de talán egy életre szóló barátságokkal távozott. Játékos formában tanultak taktikai és technikai elemeket, a mozgás szeretetét és a motorikus képességek fejlesztését is beléjük „plántálták”, és nem mellékesen megtanulták, milyen küzdeni egymásért, egy közös célért, és csapatban játszani.