2021. szeptember 18., szombat

Verstappent kiengedték a kórházból

A Formula–1-es Brit Nagydíj első körében a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton a silverstone-i versenypálya egyik leggyorsabb kanyarjában tegnap ütközött a vb-pontversenyt vezető Max Verstappennel, aki kicsúszott és 51 G erővel vágódott a Copse-kanyar bukótere mögötti gumifalba. A becsapódás után elővigyázatosságból és további vizsgálatok elvégzése céljából kórházba szállították a holland versenyzőt, akit végül vasárnap este engedtek el, miután mindent rendben találtak nála.

Max Verstappen a futamot megelőzően (Fotó: AFP)

Verstappen maga szállt ki az autójából, s bár láthatóan megviselte az ütközés, de a saját lábán szállt be a baleset helyszínére érkező mentőautóba. Az ilyenkor szokásos előírásoknak megfelelően azonnal a pályán található egészségügyi központba szállították, ahol megvizsgálták, majd úgy döntöttek, elővigyázatosságból és további vizsgálatok elvégzése céljából kórházba szállítják.

„Kiengedtek a kórházból, miután mindent rendben találtak. Köszönöm az üzeneteket és a jókívánságokat” – írta a holland versenyző, akinek a közleményét a Red Bull is megerősítette, hozzátéve, hogy Verstappen este tíz órakor hagyta el a kórházat.

A hétszeres világbajnok Hamilton később a Twitteren keresztül üzent Verstappennek.

„Ma emlékeztetőt kaptunk arról, milyen veszélyekkel jár ez a sport. Minden jót kívánok Maxnek, aki csodás versenyző. Örömmel értesültem arról, hogy jól van. Mindig keményen, ugyanakkor tisztán versenyzek.”