2024. április 20., szombat

Clint Eastwood elbúcsúzott a film világától

Clint Eastwood neves amerikai színész ma Twitter-bejegyzésében közzétette, hogy 92 esztendős korában visszavonul a filmes karrierjétől – írja a 021.rs hírportál.
Úgy gondolom, hogy békésen megöregedni egy nagyon fontos tehetség. Számomra már túl késő – írta a legendás színész a bejegyzésében, amellyel rengeteg rajongóját szomorította el.
A gazdag karrierje már több mint hat évtizede tart, amelyet western filmekben való szerepléssel kezdett el. A színészkedés mellett rendezéssel is foglalkozott, a legelőkelőbb filmes kitüntetést, az Oscar-díjat pedig öt alkalommal érdemelte ki.
A karrierjét még 1959-ben kezdte el, de mivel az Universal stúdióval kedvezőtlen szerződést kötött és kevés volt a bevétele, ezért arra kényszerült, hogy tűzoltóként, kereskedőként és mentősként próbálta pótolni az anyagi hiányt.
A hírnevet Sergio Leone westerntrilógiája és a titokzatos névtelen ember főszerepe hozta meg számára. Szinte minden műfajban kipróbálta magát, a kemény szerepek és a humoros alakítások egyaránt jellemzik színészi pályáját.
Az első igazi rendezői sikere a Bird - Charlie Parker élete című film volt. Az olyan kitűnő rendezésű, de borúlátó drámáiról lett ismert, mint a Nincs bocsánat, a Titokzatos folyó, a Millió dolláros bébi, A dicsőség zászlaja, és a Levelek Ivo Dzsimáról.
Karrierje során többször megpróbálkozott a politika terén is érdemeket szerezni. Donald Trump egykori amerikai elnököt is támogatta az elnöki jelölése során, ezért pedig sokan kritikával illették.