2021. szeptember 22., szerda

A számok szerint egy újabb hullám kezdeténél vagyunk

A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy újra háromjegyűek a számok, amire hatással van az is, hogy alacsony a beoltottak száma, azonban nagyobb problémát jelent, hogy nagyon kevés fiatal vette fel a koronavírus elleni oltást, írja a Vajdasági RTV.

Kiemelték, hogy a számokból arra következtetnek, hogy egy újabb hullám kezdeténél járunk, emiatt is fel kellene gyorsítani a vakcinációs folyamatot.

Megkérik a polgárokat, hogy mihamarabb jelentkezzenek be és vegyék fel a védőoltást azért, hogy az ország lakossága készen álljon a delta törzs terjedésére.

Predrag Kon járványügyi szakember és a köztársasági válságstáb tagja szerint most már nincs idő a gondolkodásra, hanem sürgősen be kell vezetni az egészségügyi dolgozók és a veszélyeztetett csoporthoz tartozó polgárok kötelező vakcinációját.

Figyelmeztet, hogy három héten belül az újonnan fertőzöttek száma akár négyjegyű is lehet, a kórházak pedig hamarosan újra megtelnek majd.

Szerbiában a koronavírus-járvány kezdete óta összesen 718.590 fertőzöttet regisztráltak. Eddig összesen 4.554.099 tesztet végeztek el. A kezdetek óta 7083 ember veszítette életét a vírus miatt. Jelen pillanatban 297 pácienst kezelnek kórházban, közülük nyolcan szorulnak mesterséges lélegeztetésre, áll a covid19.rs portálon.

A tegnapi adatok szerint újabb 125 fertőzöttet regisztráltak, és 5576 tesztet végeztek el. Újabb 3 páciens veszítette el a harcot a kórral szemben.