2024. március 28., csütörtök

Csak Magyarországon kilencszázezer

Leadták az aláírásokat az NVI-nél a nemzeti régiók védelmében indított kezdeményezéshez

A nemzeti régiók védelméért indított európai polgári kezdeményezés szervezői csaknem 900 ezer támogató nyilatkozatot nyújtottak be ellenőrzésre a magyar Nemzeti Választási Irodához (NVI) – közölte az NVI hétfőn az MTI-vel.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által indított, Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért elnevezésű európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtése 2019. május 7-én indult. A koronavírus-világjárványra tekintettel az Európai Bizottság többször is meghosszabbította a polgári kezdeményezés határidejét, amely így 2021. május 7. lett.
A szervezői csoport a Magyarországról származó, papíralapon és online gyűjtött támogató nyilatkozatokat a május 7-ei gyűjtési határidő lejártát követően benyújtotta az NVI-hez ellenőrzésre. Az összes iratot hétfőn kapta meg az NVI. Az ellenőrizendő mintegy 900 ezer aláírás döntő része elektronikus formában gyűlt össze – írta az NVI.
Az NVI-nek három hónap áll rendelkezésére, hogy valamennyi támogatói nyilatkozatot az uniós és a magyar jogszabályokban meghatározottak szerint tételesen megvizsgáljon. Az NVI az ellenőrzés után igazolást állít ki a hiteles aláírások számáról, ezt megküldi a kezdeményezés kapcsolattartóinak, akik azt továbbítják az Európai Bizottsághoz.
Pesty László, a kezdeményezés kampányfőnöke korábban arról beszélt: az európai polgári kezdeményezés célja, hogy az Európai Unió központi szervei kiemelt figyelemmel kezeljék a nemzeti régiókat, az őshonos nemzeti kisebbségeket, és az őshonos kisebbségek közvetlenül is részesülhessenek az EU kohéziós forrásaiból nyelvük, kultúrájuk megőrzéséért.
A kezdeményezők csütörtökön adták le az illetékes állami hatóságoknak a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés papíron gyűjtött aláírásait, pénteken pedig az interneten gyűjtött aláírások adatbázisait – közölte az MTI.
Izsák Balázs, az SZNT elnöke az átadás előtt elmondta: Romániában 149 845, Magyarországon mintegy 90 ezer, Litvániában közel négyezer aláírás íveit juttatták el az országok illetékes ellenőrző hatóságainak. Az interneten pedig 1 167 571 aláírás gyűlt össze.
A május hetedikén zárult aláírásgyűjtés során a kezdeményezőknek sikerült teljesíteniük az EU által támasztott feltételeket. Több mint 1,4 millió aláírást gyűjtöttek össze a megkövetelt egymillió helyett, és az előírt minimális hét ország helyett tíz országban (Magyarországon, Romániában, Szlovákiában, Horvátországban, Írországban, Spanyolországban, Lettországban, Szlovéniában, Svédországban és Litvániában) sikerült átlépni az aláírások számával a megszabott küszöböt.