2024. március 28., csütörtök

A nyitófilmet elmosta az eső

Szombaton elkezdődött a 28. palicsi filmfesztivál

Tavaly ugyebár a pandémia miatt a palicsi filmfesztiválra szeptemberben került sor, az őszies, hűvösebb estéktől tartva a fő versenyprogramot pedig a nyári színpad helyett a szabadkai Eurocinema moziban tartották meg. Ekkor vált csak igazán nyilvánvalóvá az, hogy a nyári színpad helyszínként mennyit is járul hozzá a filmfesztivál hangulatához. Az idén azonban minden adva volt ahhoz, hogy a fő versenyprogram visszaköltözzön a szabadtérre, és ezt sokan várták, a nézők, a szervezők egyaránt. A nyitófilm megtekintésekor azonban közbeszólt az időjárás.

Habár az előrejelzések szerint várható volt eső, a nappali hőség még nem igazán sejttette, így este elkezdődhetett a filmfesztivál megnyitója a nyári színpadon.

Az egybegyűlteket először Stevan Bakić, Szabadka polgármestere köszöntötte. Beszédében kiemelte annak fontosságát, hogy szerb film bemutatójára is sor kerül a fesztiválon, majd gratulált az idei díjazottaknak. A továbbiakban Radovan Jokić, a művelődési minisztérium kortárs művészetért és kreatív iparért felelős segédminisztere intézett a nézőkhöz köszöntőbeszédet, amelyben kifejtette, hogy a palicsi filmfesztivál nem csupán az újabb filmeket sorakoztatja fel, hanem különféle nézetekbe enged betekintést, különböző filmművészeti formákon keresztül.

Az idén első ízben a palicsi filmfesztiválon tiszteletbeli Lifka Sándot-díjat is odaítéltek, a regionális filmezés területén kifejtett kiemelkedő teljesítményért. A díjat Milena Zupančić szlovén színésznő kapta, akinek Mira Banjac adta át. Milena Zupančić a beszédében azt köszönte meg, hogy nem lett elfeledve, habár az utóbbi években már kevesebbet dolgozik. Ezután Ada Solomon román producer vette át az Underground Spirit-díjat Neil Young szelektortól. Neil Young azt hangsúlyozta, hogy a filmek készítése csapatmunka, ezért nem mindig a rendezőknek vagy a színészeknek kellene díjat kapniuk. Mint hozzátette, Ada Solomon nevéhez számos sikerfilm kötődik, így ő is megérdemli, a díjat. Ada Solomon egyebek között arról beszélt, hogy ő egy kicsit olyan, mint Hamupipőke. A saját országában nem nagyon figyelnek rá, külföldi filmes körökben pedig báli hercegnőként kezelik.

Az idei Lifka Sándor-díj ezúttal is egy szerbiai és egy határon túli alkotónak ítélték oda. Az egyik díjazott Christian Petzold német rendező, akinek a díjat Miroslav Mogorović műsorigazgató adta át. Christian Petzold a beszédében megköszönte az elismerést, de azt is mondta, hogy mindig nagyon lámpalázas, amikor közönség elé kell állnia, és ezúttal is úgy érzi, menten összeesik. Mivel a megnyitó jócskán elhúzódott, Aleksandar Berček, a Lifka Sándor-díj szerbiai díjazottja már viccesre és rövidre vette a mondanivalóját. Annyit mondott a díjat átadó Radoslav Zelenović fesztiváligazgatónak, hogy köszöni az elismerést, már épp ideje volt, most pedig, hogy a díj a kezében van, elkezdődhet a fesztivál.

A nyitófilm a Kevin Macdonald rendezésében, Jodie Foster főszereplésével készült A mauritániai című brit alkotás volt. Ekkorra már az időjárás kicsit bevadult, elkezdett villámlani és vihar alakult ki. A film közepén az erős szél felkapta a mozivásznat, jól összetekerte, és az eső is eleredt, úgyhogy a nézőtér villámgyorsan kiürült.

Másnap, azaz vasárnap, mintha mi sem történt volna, folytatódott a napsütéses, párás idő. A fesztivál első sajtótájékoztatóján először a szervezőgárda beszélt. Radoslav Zelenović azt mondta, nem emlékszik rá, hogy az elmúlt csaknem három évtized során, vetítés közben ilyen hirtelen csapott volna le vihar, Ilija Tatićtól, a fesztivál producerétől pedig megtudtuk, hogy egy technikus megsérült. A sajtótájékoztatón az újságírók beszélgethettek az idei díjazottakkal is.