2021. szeptember 28., kedd

Djokovics – számos hibával

Nincs szándékomban beleavatkozni a sportújságírók munkájába, tehát a cím tartalma nem arra utal, hogy miként szerepelt az ismert sportoló a pályán, hanem arról van szó, hogy Novak Đoković nevének írásmódja – jellemzően a magyarországi sajtóban – számos helyesírási kérdést vet föl az idegen tulajdonnevek írásával kapcsolatban. Népszerűsége, így a gyakorisága okán választottuk a világelső teniszezőt, egyébként állhatna helyette Đurović, Đorđević és sok más is. Lássuk, mi a gond vele! A magyar sajtóban leggyakrabban a Djokovics írásmód szerepel, ami két vagy akár három hibát tartalmaz.

A legújabb helyesírási szabályzat 214. pontja alatt ezt olvashatjuk: „A latin betűs írású nyelvek tulajdonneveiben általában változtatás nélkül követjük az idegen írásmódot, például: Cervantes, Chopin, Eminescu, Horatius, Puccini, Quasimodo, Rousseau, Shakespeare, Zweig; Aquincum, Bologna, Buenos Aires, Hawaii, Karlovy Vary, Latium, Loire, Rio Grande do Norte, Tallinn, Vaasa, Wuppertal.

Így járunk el akkor is, ha az idegen nevek a magyarban nem használatos mellékjeles betűket tartalmaznak, például: Čapek, François, Kästner, Krleža, Molière; Châtelet, Gdańsk, Liepāja, Łódź, Mărăşeşti, Marañón, Njegoš, Plzeň. Az ilyen mellékjeles betűket tartalmazó családneveket hivatalos okmányokban (pl. anyakönyvekben, útlevelekben) az érintett névviselő kérésére – magyar állampolgárságú személyek esetében is – a megfelelő mellékjeles betűvel kell írni.”

A magyar helyesírás szabályainak korábbi kiadásaiban még az is szerepelt: „Nyomtatásban, ha nincs megfelelő betű, a mellékjelet elhagyjuk, az alapbetűt megtartjuk: Balcescu, Dvorák, Francois, Moliere; Chateauroux, Gdansk, Lódz, Orasul Stalin, Plzen stb.”

Régebben tehát a szabályzat nyomdatechnikai okok miatt még „engedményeket tett” az újságoknak vagy a könyvkiadóknak, vagyis esetenként elfogadhatónak tartotta a szabályszegést, a számítógépek bevezetése óta azonban ezt már semmi sem indokolná.

Tekintettel arra, hogy szabályzatunk szerint a nem latin betűs írásmód esetén át kell írni magyar betűkkel az idegen neveket (orosz, arab, kínai stb.), először is azt szükséges tisztáznunk, hogy a szerb milyen írásmódú. Hosszas dokumentálás és bizonyítékok fölsorolása helyett inkább csak megállapítjuk, hogy a hagyományos cirill írásmód mellett a latin betűs írásmód is hivatalosnak tekinthető a szerbben. Kimondják ezt nyelvészek, szabályzatok, sőt törvény is, igaz, hol határozottan, hol „megengedő” formában. Tény, hogy az állam nemzeti okok miatt a cirill írásmód elsőbbségét szándékozik visszaszerezni, de ez nem zárja ki a latin használatát. Gondoljunk csak az újságokra vagy a könyvekre. Eszerint a szerb neveket nem írjuk át magyarra, hanem a latin betűs írást alkalmazzuk, természetesen mellékjelekkel együtt.

Ebből adódóan – hogy a példánknál maradjunk – a Djokovics név végén a cs betű semmiképp sem lehet helyes, sőt következetlen is az írás, illetve a hiba: amennyiben átírást alkalmaznánk, akkor esetleg Gyokovics lehetne. Persze a ć (Đoković) „lefordítása” cs-re is hibás, mivel a szerb nyelvben is létezik ty (ć) és č (cs) betű. Igaz, hogy a ć a kiejtésben nem teljesen azonos a magyar ty hanggal, mégis hozzá áll legközelebb, miként a č a magyar cs-hez. A fölcserélésük zavart, félreértést is okozhat. A magyarországi sajtóban, a szerb nevek esetében, (átíráskor) már-már következetesen jelen van ez a hiba, mintha nem is létezne a ć (ty).

A következő hibát ugyanebben a névben a Dj vagy a dj kapcsolt betűként történő alkalmazása jelenti. Ez a betű ugyanis már nem „él” a szerbben. Đuro Daničić 1878-ban azt javasolta, hogy a kapcsolt betűk (dj, nj, lj, ) helyett egyszerűsítés céljából vezessenek be mellékjelekkel újakat. Ezek közül azonban csak a đ terjedt el, és került be az ábécébe. Majdnem másfél évszázad után nem kellene tehát a magyarban újrareformálni a szerb ábécét. Igaz, egykor, még a jugoszláv időkben A magyar helyesírás szabályaihoz itthoni függelék is készült. Ebben – a mellékjeles betűk csoportjában – kivételt tesznek a đ betűvel, mondván, hogy nyomdatechnikai okok miatt (miként föntebb már általánosabban említettem) használható helyette a dj kapcsolt betű. Itthon azonban már akkor sem volt indokolt (nyilvánvaló, hogy a jugoszláv nyomdák tudtak minden szerb betűt szedni), azóta pedig másutt sem lehet az.

Fölvetődhet a kérdés, hogy a szerb đ valóban a magyar gy megfelelője-e. Ehhez nem férhet kétség, már csak annak alapján sem, hogy a szerbek is ilyen módon írják át például a magyar neveket: Đerđ, de akár a magyar népnevet is: Mađar.

A dj persze használatos a délszláv nyelvekben, de nem a đ megfelelőjeként, nem kapcsolt betűként, hanem betűkapcsolatként. Összetételben például a predjela előételt jelent, de nem gy hangként ejtendő. Több szláv nyelvváltozatban pedig a de hangkapcsolat lágyítására szolgál, ahol a devojka helyett djevojka, gde helyet gdje stb. a használatos.

A gyakorló újságíró – kiváltképp pedig a lektor – naponta megküzd az idegen nevek helyes írásáért. Különösképp azóta, hogy „kinyílt a világ”. Korábban elegendő volt tudni, hogy a macedón vagy a bolgár nyelv cirill írásmódú, tehát természetes, hogy az ottani neveket átírjuk magyar betűkre. Mostanában viszont – például a sportban – az edzők vagy a játékosok idegen országokba vándorolnak, nem törvényszerű tehát tudni (főként a kevésbé ismertek esetében), hogy milyen nemzetiségű (avagy melyik néphez kötődik a neve). Ha ilyen téren tájékozottak vagyunk, akkor már csak azt kell megtudnunk, hogy milyen írásmódot (latin vagy más betűset) használ az adott nép. (Például a Szovjetunió utódállamai.) Azután már csak a szóban forgó név kiejtésével kell megismerkednünk (főként átíráskor), és máris lovon vagyunk. Tehát gyakran nem egyszerű a helyes írásmód használata, de ebben már sokat segít az internet – ha kellő körültekintéssel és kritikával használjuk, és nem fogadjuk el fönntartás nélkül pl. a Djokovicsot.

Amiatt is érdemes következetesen alkalmazni az adott ország írásmódját, mert megtörténhet, hogy a mellékjelek elhagyása vagy a betűk önkényes megváltoztatása a nyelvet ismerő számára egészen mást mond, mint amire mi gondolunk (pl.: Pescara – olasz város; Peščara – szabadkai városrész). Hacsak nem ismerjük mindazt a nyelvet, amelyből átvesszük a neveket. Ilyen ember azonban nem sok lehet közöttünk.