2024. március 28., csütörtök

Természettudományok otthon

Tartalmas anyagok kicsiknek és nagyoknak, nem csak a szünidőre

Az előzőekben már esett szó arról, hogy a kémia és más természettudományok sok esetben igen nagy kihívást jelentenek a diákok számára, éppen ezért gyakran nem tartoznak a legnépszerűbb tantárgyak közé a körükben, valamint arról is, hogy milyen fontos feladat hárul a pedagógusokra, ami mind az online, mind a nem online térben megvalósuló oktatási folyamatra igaz, hiszen a feladat összetettsége mit sem változik.

Számtalanszor hallottuk, hogy a mai diákok a digitális korszakba születtek, másképp élik a mindennapjaikat, mint a felnőttek, teljesen hétköznapi számukra a digitális eszközök használata. Ami viszont nem mondható el a pedagógustársadalom mindegyik tagjáról. Éppen ezért különösen érdekes megfigyelni, hogyan fonódott össze a diákok és tanárok sorsa az elmúlt hónapokban, hogyan kerültek teljesen váratlanul a digitális oktatás útvesztőjébe, miként váltak a digitális korszak és a digitális korszakalkotás egyenrangú építőivé, hogy azután együtt, közös erővel találják meg a kijáratot abból a labirintusból, amit az ilyen módon kialakult helyzet jelentett számunkra, és ez a folyamat mindkét fél számára olyan tapasztalatokat és tudást hozzon, amire nemcsak a jelenben, hanem a jövőben is bátran építkezhetnek.

Kétségtelen, hogy a diákok számára is megszűnt a napi rutin és a biztonság, mindemellett azonban egy másik komoly kihívással is szembe kellett, illetve kell nézniük. Annak ellenére ugyanis, hogy többségük számára a digitális eszközök használata valóban megszokott, és a mindennapjaikat behálózó, sőt meghatározó tevékenység, az mindenképpen új helyzetet teremtett számukra is, hogy a digitális eszközeiket tanulásra (is) használják. Ez a tény ugyanis sok esetben az egyik legfontosabb folyamatot teszi bonyolultabbá, magát a tanulásnak a tanulását.

Leszögezhetjük, hogy az elmúlt hónapok során az oktatási-nevelési folyamat minden résztvevőjének, a tanárnak, a diáknak és a szülőnek is egyaránt fontossá vált az online lét, ugyanakkor egészen más miatt, mint ahogyan azt a korábbiakban megszokhatták. Némiképp háttérbe szorult a szórakozás és az egyszerű kapcsolattartás, helyettük másféle tartalmak töltötték meg vagy esetenként terhelték meg a kommunikációt. A stresszes helyzetek azonban ezúttal sem maradtak ki. Teljesen felborult ugyanis az egyensúly, aminek következtében egy új rendszer kialakítása vált szükségessé. A megállapítás minden területre vonatkozóan, minden színtérre kivetítve igaz, hiszen a családok élete is más kerékvágásba került az elmúlt időszakban, elveszett a napi rutin, a feladatok átcsoportosultak, a szerepek is megváltoztak családon belül és kívül egyaránt, ugyanúgy, ahogyan az iskolában és az iskolán kívül is. A szülőknek rá kellett ébredniük arra, hogy a gyermekeknek, a diákoknak kötelezettségeik, feladataik vannak a számítógép, a táblagép vagy az okostelefon előtt, olyanok, amelyeket felelősségteljesen el kell végezniük; csakúgy mint arra, hogy már nem kizárólag a felnőttek világában jelenik meg kiemelt jelentőségű tevékenységként az, hogy e-mailt olvassanak, információkat keresgéljenek, illetve tanulással kapcsolatos üzenetekre válaszolgassanak, hanem a gyermekekében is.

Mindeközben azonban a pozitív tapasztalatokról sem szabad megfeledkeznünk. A digitális tartalmak ugyanis sok esetben igen sokat segíthetnek nekünk, pedagógusoknak abban, hogy a diákok könnyebben elsajátítsanak bizonyos információkat, esetleg véleményt formáljanak egy-egy témakörrel kapcsolatban. Az online tér is kiválóan alkalmas ugyanis a véleménycserére. Feltéve, ha olyan formát választunk, amelyet a diákok is kedvelnek, az ilyen esetekben ugyanis jóval könnyebben juttatjuk el hozzájuk az információkat, mint egyébként.

Kiváló példát képeznek erre a különféle ismeretterjesztő rajzfilmsorozatok, amelyek igen sokat segíthetnek a diákok figyelmének lekötésében és összpontosításának növelésében, ugyanakkor hozzájárulhatnak a tanulók gondolkodásra késztetéséhez és ezáltal az érdeklődésük fenntartásához is. Bár elsőre talán azt gondolhatnánk, hogy kizárólag az alsós diákoknál érdemes ilyesmivel próbálkozni, a tapasztalatok azt mutatják, hogy nemcsak náluk, hanem a nagyobbaknál is, hiszen a rajzfilmek szeretete náluk is fellelhető, sőt, olykor még a középiskolások is szívesen figyelemmel kísérik azokat. Mindez akár szünidei programként is hasznos lehet, különösen akkor, ha a gyermekek a szülőkkel közösen nézik meg az ilyen típusú videókat, és utána esetleg meg is beszélik azoknak a legfontosabb mozzanatait, illetve az esetleges rejtett üzeneteit is. Mivel a természettudományok esetében rendkívül jelentős szerep jut a gondolkodásnak és a különféle kérdések feltevésének, fontos leszögeznünk, hogy mindezt a megszokottól eltérő módon is elérhetjük, amire kiváló példát jelentenek a digitális tartalmak segítségével megvalósuló folyamatok, amelyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az addig megszokottól eltérő látásmódot mutassunk a diákjainknak.

Az alábbiakban két rajzfilmsorozat néhány epizódját sorolom fel, azokat, amelyek akár a felnőttek számára is érdekesek lehetnek, ugyanakkor szabadidős tevékenységként is rendkívül hasznosaknak bizonyulhatnak.

I. Az Egyszer volt… francia rajzfilmsorozatra a hozzám hasonló korosztályba tartozók biztosan emlékeznek, számtalan érdekes, izgalmas témát dolgoztak fel a készítői, a diákok számára is érthető módon mutatták be a különféle folyamatokat, jelenségeket, felfedezéseket. Érdemes felhívni a gyermekek figyelmét erre a rajzfilmsorozatra, néhány epizódot pedig külön is kiemelnék a témája miatt, az elérhetőségüket is mellékelem. Vannak olyan részek, amelyek a fontos felfedezéseket dolgozzák fel, mint például az idő mérése, ugyanakkor akadnak olyanok is, amelyek testünk működését mutatják be, az epizódokban más-más kerül a középpontba, például a sejt, a légzés stb. 

II. Az Albert mondja, a természet jobban tudja című német rajzfilmsorozat a környezetismeret, a természetben lejátszódó folyamatok, megjelenő problémák szempontjából lehet érdekes, például a víz körforgásáról is tanulhatnak belőle a diákok.