2024. április 20., szombat

Illés-napi rendezvénysorozat Temerinben

Újra teljes fényében tartják meg Temerinben a város apraját-nagyját megmozgató Illés-napot. Az idén Kováts Antal költő születésének 140. és halálának 90. évfordulójára emlékezve ünneplik a helyiek a 168 éves fogadalmukat. A négynapos rendezvénysorozat tegnap kezdődött, ma, szombaton 9 órakor a Kárász Horgászegyesület szervezésében a Ferenc-csatorna óbecsei szakaszán megtartják a Jó Pajtás gyermeklap horgászversenyét. A lövöldében agyaggalamblövő-versenyt rendez a Fácán Vadászegyesület. 15 órakor a Szécsen-kastélyban nyolc helyi szervezet kiállítása nyílik meg. A szombati programot a 17 órakor kezdődő I. Temerini Médiatalálkozó zárja, amelyen Léphaft Pál karikatúráit is kiállítják.

Vasárnap, július 18-án a Sárga tanyán 7-kor várják az I. Illés-napi aratóverseny résztvevőit. A Hunor Hagyományőrző Egyesület egész napos programot szervez, este 7 órakor könyvbemutató a Tájházban, megismerhetik Ádám István Szállások tovatűnt füstje című kötetét. A legjobb kenyérgabona-termelőt az este 8 órakor kezdődő Aratóbálon tüntetik ki a Gulyás csárdában.

Hétfőn 15 órakor kezdődik a program a Vásártéren, jurtát állít fel a Hunor Hagyományőrző Egyesület. Az íjászat mellett 17 és 19 óra között lovaglás a Széchenyi István Hagyományőrző Lovas Egyesület szervezésében. 19 órakor keresztúti ájtatosságon vehetnek részt a hívők a Kálvárián, majd 20 órakor a Tyúklétra című, zenés kisvárosi komédiával kedveskedik a közönségnek a Szirmai Károly MME. A napot táncházzal zárják a színházteremben.
Illés próféta napján, kedden zászlófelvonás, mozsárágyúlövés és térzene. A város központjában 7 órakor kezdődik a ünnepély, 8.30-kor gyülekező a TSK segédpályája előtt, 9 órakor a Postagalambászok Egyesülete felröppenti a galambokat, majd az új kenyeret a 10 órási ünnepi szentmisére kísérik. A július 20-ai programok 17 órakor folytatódnak a Szent Rozália-plébániatemplomban, fellép az Őszirózsa vegyes kórus. 19.30-kor kezdődik a Szirmai Károly MME népzenei műsora, utána mulatság a Vásártéren. A vacsorajegyeket a Kertbarátkörben, az Ipartestületben és a Lovasegyesületben lehet megvenni.

A rendezvénysorozat ideje alatt több tárlat és kiállítás is megnyitja kapuit: a Helytörténeti Múzeum, a Tájház és az Iparosok kiállítása minden nap 15 és 18 óra között látogatható, a Szécsen-kastély viszont vasárnap 9 és 12 és 14.30 és 18 óra között, hétfőn 9 és 18, kedden pedig 8 és16 óra között tartja nyitva a kapuit. Majoros Pál régi fényképeinek kiállítását kedden ugyanebben az időben nézhetik meg a látogatók a Gulyás csárdában.