2024. március 29., péntek

Milyen állapotban vannak a fák?

Az ágak rendszeres metszése a leghatékonyabb megelőző intézkedés

Július negyedikén a Raichle Ferenc park vasútállomás felőli sarkán az egyik platánfáról letört egy hatalmas faág, ami rázuhant az alatta parkoló gépkocsikra, illetve az azok mellett álló személyekre. Egy férfinek csupán a fejét és a vállát suhintották a kisebb ágak, egy nő a hátát fájlalta, egy másik nőt pedig a lábán érte sérülés, ő azonban segítség nélkül nem tudott járni. Eközben a Sétaerdőben is leszakadt egy hatalmas ág, ott senki nem sérült meg.

Nem ez az első alkalom, hogy nagyobb méretű ágak törtek le a város közterületein álló, több mint száz éves fákról. Tavaly ilyenkor a Sétaerdőben két fát is kicsavart az erős szél, amik a futópályára zuhantak, illetve a kutyafuttatóra is ráesett akkor egy fa. Decemberben több nagyobb fát illetve faágakat is kicsavart a szél a városközpontban.

Ennek kapcsán felkerestük a Városi Közigazgatás Kommunális-ügyi, Energetikai és Közlekedési Titkárságának illetékeseit, hogy a köztereken lévő fák állapotáról érdeklődjünk, illetve arról, hogyan lehet megelőzni a hasonló eseteket.

– A Raichle Ferenc parkban található fák ágait 3–4 évente metszik, legutóbb 2018-ban metszették meg őket. A fák állapotának felmérése mindennapos tevékenység, melyet a Köztisztasági és Parkosítási Kommunális Közvállalattal közösen végzünk. Az ilyen helyzetek elkerülése érdekében a megelőző metszés a megoldás. A platánfák nem törnek könnyen, az említett fa jó fiziológiai állapotban van, ága pedig a nagy teher miatt szakadt le, és nem volt előjele annak, hogy ez be fog következni – áll a titkárság szerkesztőségünkhöz eljuttatott, kérdéseinkre írt válaszlevelében.

– Amennyiben valamilyen szabálytalanságot észlelünk a város területén lévő karbantartási rendszerbe tartozó fákon, azaz a fasorokban és a parkokban található egyedeken, azokat megelőzésképpen megmetszik vagy kiveszik – írják az illetékesek.

Mint az a válaszlevélből kiderül, az illetékes titkárság karbantartási rendszerében több ezer fa szerepel, melyek állapotának felméréséhez időre van szükség.

– A fák ágainak rendszeres metszése a legjobb módja a karbantartásnak, mellyel nemcsak formázzák a fákat, hanem a kiszáradt, sérült és veszélyessé vált ágakat is eltávolítják az illetékesek. A metszés ősszel, kora tavasszal és szükség szerint nyáron történik – részletezik az illetékesek a válaszlevélben.

Arra a kérdésre, hogy a polgároknak mennyire kell ügyelniük személyes biztonságukra vagy gépjárművükre a termetesebb fák közelében, a következő választ kaptuk:

– A lakosoknak az előirányzott helyeken kell parkolniuk gépjárművükkel. A fasorok rendszeres karbantartás alatt állnak. Sajnos hasonló eset előfordul, szerencse azonban, hogy nagyon ritkán, ugyanis a város szolgálatának és a kommunális közvállalat illetékeseinek törekvései, a rendelkezésre álló gépi, illetve emberi erőforrások arra irányulnak, hogy ilyesmi ne következzen be