2024. április 20., szombat

Tanyán tartják az idei Nyári Tábort

A jelentkezők a városi zajtól távol, festői környezetben három napig szórakozhatnak

A szenttamási Glória Civil Szervezet az idén július 25-e és 27-e között tartja meg harmadik nyári táborát. A gyerekek a három nap alatt az idén tanyasi környezetben alkotnak, szórakoznak és első kézből ismerhetik meg a tanyasi világot.

Barna Natália, a szervezet elnöke elmondta, a járványügyi helyzet miatt tavaly elmaradt a nyári tábor, a szervezet tagjai azonban felújítottak egy tanyát. A táborba pedig 6–15 éves korú gyermekek jelentkezhetnek.

− A fő cél az, hogy az idén a gyerekeket olyan helyre vigyük, amely távol van a mindennapok zajától, de teljes mértékben bemutatja a tanyasi élet mindennapjait. A tanya melletti kisebb erdő kiváló lehetőséget nyújt a sátortábornak. A tanya a kemény úttól mintegy 1,8 kilométerre található, a tervezett program keretében pedig a táborozóknak lehetőségük lesz ellátogatni a szomszédos tanyákra is. A tábor július 25-én 16 órakor sátorbontással kezdődik és július 27-én 16 óráig tart. A gyerekek sátort, hálózsákot, szúnyogsprayt, váltóruhát, bármilyen fejfedőt (kalapot, baseballsapkát stb.), tussoláshoz pedig fürdőruhát hozzanak magukkal – sorolta Natália.

Kiemelte, a különböző műhelymunkák mellett a táborlakók több program közül választhatnak, a különböző kulturális, szórakoztató rendezvények mellett sportolhatnak, továbbá ügyességi és versenyszerű játékokban vehetnek részt. A programszervezők ugyancsak fiatalok, de állandó felnőtt felügyeletet biztosítanak. Amennyiben az időjárás kedvezően alakul, a szervezők meglepetésekkel is készülnek.

Barna Natália azt is elmondta, hogy minden ételt a helyszínen készítenek, tehát a tábor lakói friss, meleg ételt kapnak, a salátát pedig az ottani kertből szedett zöldségfélékből saját maguk készíthetik el.

Jelentkezni legkésőbb július 20-áig lehet a 060/71-79-526-os mobiltelefonszámon, vagy a Glória Civil Szervezet Facebook-oldalán.