2024. április 20., szombat

Már megin…

…elfogyóban az értelmiség Vajdaságban

„Minek? Minek? Minek? Minek?”

Van egy lemezem az A. E. Bizottságtól. Igen, a Kalandra fel!! A felnőtté váláshoz nélkülözhetetlen. Alapmű. Alapvető művészeti alkotás.

Na most. Ez bizonyára meghatározta azt is, miképpen viszonyulok az avantgárdhoz.

Nem tartom lehetségesnek azt, hogy folyamatos legyen az avantgárd. Szerintem éppen emiatt emelkedik ki, akár egy társadalmi lázgörbe, Bada Dada, az A. E. Bizottság, a Bódy-filmek, Marina Abramović, Slavko Matković.

Mifelénk az a nézet elfogadott, hogy az avantgárd folyamatos, és az értelmiség meg elfogy(ott). Időnként felmerül bennem, talán ez az értelmiségelfogyós aggódás nem egyéb, mint egy avantgárd mutatvány. Performance? Olyan akarna lenni, mint Triceps éhezőművész önmagával végrehajtott alkotása? Szemben velük Triceps igazi. Mondhatjuk úgy is, hiteles. Így ő valódi.

A hetvenes években jelentős folyamatok játszódtak le mifelénk, egy szóval brezsnyevizálódásnak szokták nevezni. Erre való reakciónak is elgondolhatjuk a nyolcvanas évek kiugró társadalmi lázgörbéit, ellenálló képességünk, belső szabadságunk őrzőit, legalábbis én így gondolok rájuk. Ugyanakkor megértem, hogy az avantgárd elkényelmesedést, besimulást meg kell indokolni, magyarázni. Számos tanulmányt, újabban mélyinterjúk sokaságát olvashatjuk a témában.

Hasonlóan izgatja a tanulmányírókat az értelmiség elfogyása. Tanulmányokból származó idézetekkel érzékeltetem ezt. A neveket nem jelölöm, mert nem az a fontos, hogy ki mondja. Természetesen rá lehet keresni, a világhálón meglelhető. Az évszámokat jelölöm, mert ez érzékelteti a folyamatosságot.

„Magyar tannyelvű iskolákban hiába keresnek magyar nyelven oktató tanárokat. Az egészségügyben, a bíróságokon sincs elég magyar szakember. Ugyanakkor a kisebbségi megmaradás stratégiáját kidolgozó pártértelmiségiek továbbra is stratégiai feladatnak tartják az ösztöndíjazás eddigi formáját, mert ez biztosítja az anyanyelvű képzést.” (1998)

„A »nap mint nap kevesebb« érzése különösképpen igaz a nemzetiségi oktatásra, a nemzetiségi sajtóra, művelődési intézményekre. A folyamatos és rohamos asszimiláció, az értelmiség elvándorlása a magány, az izoláció élményét hozza magával az otthon maradottaknak, keserűséget szül bennük. A veszteségélmény folyamatos, a saját kultúra »gyásza« is végtelen.” (2001)

„Ellenkező esetben Magyarország csak »elszipkázza« a fiatalokat, és lassan, de biztosan elfogy, felmorzsolódik a vajdasági magyar értelmiség. (…) Úgy vélem, 2020 után már késő lesz. Most kell cselekedni.” (2014)

„Aggasztóan fogyatkozik a délvidéki magyar értelmiségi réteg”. (2021)

Ez az utolsó idézet nem tanulmányból származik, hanem egy újságban megjelent könyvismertető jellegű írás címe, amiben egyebek mellett azon állítás is szerepel, hogy: „Megdöbbentő adat viszont, hogy a 2020/21-es tanévben a szerb oktatási, tudományos és technológiafejlesztési minisztérium által engedélyezett 2164 szabad magyar oktatási nyelvű középiskolai helyből mindösszesen 1150 volt betöltve.”

Természetesen tudjuk, mennyi nyolcadikos magyar gyerek van. És azt is tudjuk, hogy azért van ilyen sok szabad hely, hogy a gyerekeink előtt minden választási lehetőség meglegyen. Akármelyik szakra mehessenek. Aztán majd küzdünk a kis létszámú tagozat megnyitásáért, de ez ilyen műfaj.

„Az érettségizett magyar fiatalok jelentős része pedig már Magyarországon – sőt nem egy esetben Nyugat-Európában – folytat egyetemi tanulmányokat, s többségük nem is tér vissza. Így pedig kifejezetten fogyatkozik a délvidéki magyar értelmiségi réteg, s különösen igaz ez a tendencia a helyi pedagógustársadalomra: magyar tanárok nélkül pedig a magyar oktatás jövője kerülhet veszélybe.” (2021)

Ha jól olvasom, akkor ugyanott vagyunk, ahol 1998-ban, hogy nincs magyar anyanyelvű tanár. És az értelmiségi réteg meg olvad, akár a hó, mert mi, vajdasági magyar szülők, nem láncoljuk ide a gyerekeinket, hanem úgy viselkedünk, mint bármely más szülő. Még Nyugat-Európába is elengedjük őket. (Kellett megkapni a kettős állampolgárságot?! Megin elfogy az értelmiség.)

Ha irónia hallik ki a szavakból, akkor jól hallik. Emiatt szégyellem is magam. De időnként nehéz megállni.

Nem is tudom, miként zárhatnám soraimat. Talán azzal, hogy:

„Mit látsz, Laca?
Kicsit halkabban kérdezd, mert nem látok olyan nagyot
Mit látsz???
Egy nagy segget látok
Na. Ez már valami
De nem is látom. Lehet hogy csak hallucinálok
Mit kiabáltok itt?
Jó ez így?”