2021. szeptember 26., vasárnap
CÍMLAPTÖRTÉNET

Minden űrrepülés számtalan dolgot képes letenni az asztalra

Beszélgetés Farkas Bertalannal, a nemzet űrhajósával

A zentaiak a közelmúltban egy rangos, egyedülálló teljesítményt elérő, de ennek ellenére szerény úriemberrel találkozhattak, ha ellátogattak Tőrös István katonai újságírónak, számos haditechnikával és hadtörténelemmel kapcsolatos könyv és kiadvány szerzőjének, Farkas Bertalan nyugalmazott vadászpilóta dandártábornok és ez idáig az egyedüli magyar űrhajós életéről írt, A csillagok útján című könyvének a Fantastico Wellness Központban megrendezett bemutatójára, ahol személyesen a könyv hőse mutatta be a könyvet, és mesélt a 41 évvel ezelőtti űrutazásáról. Közvetlenségével és szívélyességével pedig belopta magát a jelenlévő zentaiak szívébe. Farkas úrral, aki a Nemzetközi Soroptimist Club szervezésében jött Zentára, e kimerítő, de mindenki számára emlékezetes előadás után sikerült beszélgetést készítenünk.

Az ön pályafutása és elsősorban űrutazása kapcsán a médiumokban rengeteg dolog elhangzott. Gyermekkoráról, illetve szüleiről viszont nagyon kevés dolgot tudtunk meg ezekből, s ezért kérem meséljen életének korai időszakáról.

Egyedüli gyerek voltam. Édesapám cipészmester volt, édesanyám pedig odahaza egyengette az életemet, és nagyon szépen neveltek. Számomra az volt a legfontosabb, hogy hihetetlen családi béke uralkodott. A szüleim nagyon, de nagyon szerettek, s én is nagyon szerettem őket. Apám egy katonás ember volt, sajnos annak idején nyolc évig volt katona, és nagyon sok minden megmaradt benne. Szigorú volt, követelményeket támasztó, de azért tudta, hogy én csak egy kisfiú vagyok, és soha egyetlen egy nyaklevest sem kaptam tőle, édesanyám viszont annál gyakrabban osztogatta. Amíg még odahaza voltam, és inasiskolába jártam, jöttek a nyári szünidők, és meg kellett tervezni, hogy az osztályunk hova megy kirándulásra. Hazavittem a hírt, s amikor megkérdeztem a szüleimtől, hogy akkor mi legyen velem, papa mindig afelől érdeklődött, mennyien jelentkeztek. Amikor megmondtam, annyit mondott nekem: „Az első nem leszel, de az utolsó sem”. Mindig, mindenben felkészítettek.

Farkas Bertalan a szüleivel
Farkas Bertalan a szüleivel

Mivel édesapám cipész volt, ő készítette a cipőimet és a csizmáimat is, így olyan csizmáim voltak, hogy meg lehetett bennük borotválkozni – a barátaim és a tanáraim pedig irigyek voltak, mivel minőségi munkát végzett. Örültem, hogy ott lehettem mellette gyerekként, mert a cipészműhelyében lenni mindig is óriási élmény volt számomra, ahogyan a szüleimmel eltöltött kirándulások is. Amikor középiskolába kezdtem járni, már sokkal kevesebbet találkoztunk. Ott nagyon sok mindennel foglalkoztam: kézilabdáztam, röplabdáztam, asztaliteniszeztem, vívtam, de a foci állt legközelebb hozzám. Megengedhettem magamnak, mert jól tanultam.

A könyvbemutatón elmesélte, hogy felesége egyáltalán nem örült, amikor kiderült, hogy esélye van az űrutazásra. A szülei miképpen vélekedtek, amikor ezt ön elmondta nekik?

Nem lelkesedtek érte, sőt édesanyám és a feleségem azt szerették volna, hogy hagyjam ott a repülést, és az elkövetkezőkben földi beosztásban dolgozzam. Én viszont annyira megszerettem az egészet, hogy azt mondtam nekik, attól akarnak megfosztani, amit legszívesebben csinálok az életemben. Igazából szerintem ők nem is értették, mit is jelent a világűrbe repülni. Nem tudták, mi mindenen kellett keresztülmenni a felkészítés és a túlélési gyakorlatok során. Számtalan olyan dolgot csináltunk, amit nem is értettek volna, ha tudnak is róla, de mivel ez a Csillagvárosban történt, erről ők nem is tudtak.

A Csillagvárosban milyen érzés volt a felkészülési szakaszon végigmenni?

A Csillagvárosban adott volt egy program, amelytől senki sem térhetett el. Tudtuk, hogy mikor fogunk repülni – eredetileg úgy volt, hogy 1979-ben repülünk, de abban az évben nem lehetett, mivel a szovjet és bolgár űrrepülés során nem kapcsolódtak össze, és ezért ebben az esztendőben minket nem engedtek fel, csak egy évvel később, 1980-ban. Nem volt ezzel semmi gond, felkészültünk, mert a programot ismertették, egyeztették velünk.

Az est folyamán elhangzott, hogy egyfajta csodának köszönhetően sikerült életben maradniuk a visszatérés során. Ennek ellenére ön az űrutazásnak mely részét tartja leginkább kritikusnak? Az űrbe történő kilövést, vagy pedig a földre érést?

Mindegyik egyaránt veszélyes, az űrrepülés első másodpercétől kezdve a földre érés pillanatáig. Az egész egy tömény stressz.

A rendezvényen kevés szó esett arról, ami a legtöbb világűrben játszódó történetben egyfajta, poénok tárgyát képező visszatérő momentum, ez pedig az űrhajósok ellátása, gondolok itt elsősorban az élelmiszerekre, étrendre, ami legtöbb ilyen történetben nem túlzottan változatosként van tálalva/bemutatva. Az önök repülése során miképpen barátkozott meg ezekkel a készítményekkel?

Nem volt ezekkel semmi baj. Az űrrepülés előtt egy héten keresztül próbáltam ki a szovjet készítményeket, mert úgy egyeztünk meg a fiúkkal, hogy ők eszik a magyar konzerveket, én meg a szovjet gyártásúakat. Fantasztikus ízesítésűek voltak. Odafenn a világűrben nyilván jóval kevesebb kalóriára van szüksége az asztronautáknak. Reggeliztünk, ebédeltünk, vacsoráztunk, s ha az ember úgy érezte, hogy ez a három főétkezés között valamire szüksége van, akkor ihatott kávét, teát, s aszalt szilvát és aszalt barackot is ehetett.

2019-ben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Európai Űrügynökség (ESA) Space19+ miniszteri konferencián Sevillában bejelentette, hogy Magyarország 2024-ig űrhajóst küldene a Nemzetközi Űrállomásra. Ön mennyire tartja reálisnak, hogy belátható időn belül egy újabb űrhajóssal büszkélkedhet majd Magyarország és a magyar nemzet?

Hallottam róla, de szerintem 2024-ben biztosan nem megy magyar űrhajós a világűrbe. Nyilván sok minden megtörténhet, de már a felkészítés ideje is rövid lenne. 2024 már szinte itt van, s a Szojuz típusú űrhajókra egy programot írtak előre, s ezt a programot be kellene tartani. Az is lehet, hogy egy másik megoldást találnak ki, de azt még meglátjuk.

Farkas Bertalan Farkas Bertalan 1980. május 20-án, az Interkozmosz-program keretében jutott fel a világűrbe, ahol 7 nap 20 óra 45 percet töltött el (Máté Krisztián felvétele)
Farkas Bertalan Farkas Bertalan 1980. május 20-án, az Interkozmosz-program keretében jutott fel a világűrbe, ahol 7 nap 20 óra 45 percet töltött el (Máté Krisztián felvétele)

Ha megvalósulna, természetesen örülnék. Én borzasztóan örvendenék annak, hogy leüljek vele beszélgetni, hogyan is érezte magát odafenn, hogy mondja el a tapasztalatait, és ne csak én legyek az, aki erről mesélni tud. Én már nagyon rég repültem, s valószínűleg más lesz a hozzáállás. Persze a fizika az fizika, és az űrrepüléssel nem lesz gond. Nyilván ugyanazok a problémák adódhatnak, mint amelyek nálunk voltak. Úgy gondolom, hogy minél több űrhajósa lesz a magyaroknak, annál inkább hozzájárul a magyar tudományhoz, a magyar kutatásokhoz. Minden űrrepülés számtalan dolgot képes letenni az asztalra, ami előre viszi a nemzeti és a nemzetközi űrtudományt.