2024. március 29., péntek

Újvidéki kutyatárak

A nagyvárosok elengedhetetlen szolgáltatásai a házi kedvencek számára fenntartott panziók

Jó pár éve egyik utazóügynök barátom azt mondta, elege van a kutyapanzió fizetéséből. Véleménye szerint a foglalkoztató cégnek állnia kellene azokat a költségeket, amelyek amiatt keletkeznek, mert neki el kellett utaznia 10 napra a munkája miatt. Miként ezt elpanaszolta: a kisállat panzióban 10 napért már borsos összeget otthagyhat az ember.

Én úgy hallgattam, mint akit leöntöttek egy vödör vízzel, még hogy szálloda a kutyának? De hát miért? Ez persze az én született kisvárosi agyamnak volt akkor hirtelen nehezen felfogható. A különféle házi kedvencek számára fenntartott ideiglenes szállásoknak létjogosultságuk van a sűrűn lakott, felfelé épülő városokban.

KUTYAOVI ÉS GYÓGYKEZELÉS

Mikor jut valakinek eszébe kutyaóvodába adni kedvencét? Valószínűleg mikor az ember egyik nap munkából hazaérve azzal szembesül, hogy kutyusunk félóra lakásmagány alatt teljesen át tudja alakítani a berendezést, sőt sikerül neki lejjebb rágni az értékét. A jelenség nagyon gyakori eset a tömbházakban. Akárcsak az, amikor az ideges szomszéd felhívja munkahelyén a gazdát, hogy legyen olyan kedves hazafáradni és csinálni valamit a zárt lakásában már két órája folyamatosan vonyító ebével.

Nagyvárosban ilyen gondjai sokkal több embernek akadnak, mint azt elsőre gondolnánk. Ezért nem is meglepő, hogy a folyamatosan zsúfolódó metropoliszokon egyre több, főleg kutyák, de egyéb más kisállat részére is fenntartott szállás nyílik.

Öreg Anna állatorvosnak és a Dog House állatorvosi rendelő és kutyapanzió tulajdonosának is bőven jutott kellemetlen élményből, mikor kölyök kutyáját otthon hagyta. Röviddel azt követően, hogy az újvidéki telep városrészen megnyitotta rendelőjét, már azon gondolkodott, lehet, nem is lenne rossz ötlet egy kutyaóvoda megnyitása, ahol a gazdák otthagyhatják ugató négylábú kedvenceiket a munkába indulás előtt, majd azt követően felszedik őket. A megvalósítás nem váratott sokáig magára.

– Kiderült, többen igénylik az ilyen szolgáltatást, mint azt feltételeztem volna. A kutyák szerettek nálunk, mert mindig foglalkozott velük valaki. A gazdák számára természetes volt, hogy mikor nyaralni indultak, megkérdeztek minket, vállalunk-e kutyafelügyeletet hosszútávon. Ekkor tovább gondoltuk a kutyaóvodát és létrehoztunk egy 24 órás ügyeletet – mesélt Öreg Anna a kezdetekről.

A tulajdonosok a legkülönfélébb okok miatt adják be kutyáikat a szállóba. Lehet ez nyaralás, telelés, hosszabb ideig tartó külföldi tartózkodás, de valakinek csak hétvége kell egy esküvő vagy egyéb elfoglaltság miatt.

– Újvidéken nagy a kereslet az állatpanziók iránt, mert a lakosok jelentős hányada lakásban él és csak nagyon kevesen kertes házban, ahol az ebet ott lehet hagyni, gondozását pedig a szomszédra bízni. A kedvencek rábízása a szomszédra vagy ismerősre nagy felelősséggel jár, emiatt sokan nem is vállalják szívesen. Mikor még pici voltam és a szüleimmel mentünk nyaralni, a kutyát mi a nagyszülőknél hagytuk kint a falun. Ezt manapság is praktizálják sokan, és elviszik a kutyát vendégségbe valamelyik családtaghoz, de nem teheti meg mindenki. Mások a közös nyaralást is ösztönzik, a tenger és hosszú utazás viszont nem való minden kutyának. Emellett a határon való átjutás akadályokba ütközik, ehhez megfelelő dokumentáció szükséges, aztán mikor végre megérkeznek az emberek, olyan szállást és strandot kell keresni, ahová kutyával is lehet menni. Valójában ez macera a gazdának és az állatnak is. A legjobb megoldás, ha a kutya és a gazda külön nyaral – javasolta az állatorvos.

A kutyák és az emberek időérzéke nem azonos. A négylábú barátok máshogy érzékelik az időt, ami viszont biztos, a kutyák ugyanúgy tudnak örülni a gazdáik visszatérésének egy nap után is, mint két hét múlva. A gazda távollétét minden eb különbözően dolgozza fel. A társaságkedvelő kutyák, amelyek szeretnek játszani, futni, könnyebben viselik a távolságot, az idős ebek általában nehezebben. Öreg Anna kiemelte, ők maguk mindent megtesznek annak érdekében, hogy a kutyák minél jobban érezzék magukat.

Néhány eb akár két hónapot is eltöltött már Stojkovék kutyaszállójában

Néhány eb akár két hónapot is eltöltött már Stojkovék kutyaszállójában

– A gazdi a tengerre megy nyaralni, a kutyus pedig hozzánk. 10 év alatt sok olyan visszajáró kutyavendégünk lett, amelyek szeretnek itt lenni. Medencéznek, játszanak, barátkoznak és mindig foglalkozik velük valaki. Az első alkalom mindig kicsit döcögős. A kutya ismerkedik velünk és a környezettel, mi pedig vele. 1–2 napnak kell eltelnie, amíg felszabadultan kezd viselkedni, de a későbbiekben, mikor visszajön, már otthonosan mozog. A tapasztalat szerint a kutyák sokkal szófogadóbbak mikor nálunk tartózkodnak, mint amikor otthon vannak a gazdáikkal. Hasonlóan viselkednek, mint a gyerekek, akik otthon válogatnak, rosszalkodnak, aztán az óvodában szófogadók és mindent szó nélkül megesznek. A gazdák észre sem veszik és a kutyáik az orruknál fogva vezetik őket, de nálunk megvannak a szabályok, amiket tisztelnek – mondta az állatorvos.

KUTYATÁR, KÖRÖMVÁGÁS, FÉSÜLÉS

Hivatalosan működő kisállatpanzióban nem hagyhatjuk csak úgy ott a kedvenceinket. A szállásnak szigorú állategészségügyi és jóléti valamint higiéniai előírásoknak kell megfelelnie. Ami a kedvencet és a gazdát illeti, a tulajdonosnak birtokolnia kell olyan hivatalos dokumentumokat, mint a kutyaútlevél, igazolás a különféle oltásokról, féregtelenítésről. Azok a tulajdonosok, akik ezeknek a követelményeknek nem tudnak eleget tenni, nem is hagyhatják ott kedvenceiket a hivatalos panziókban. A kutyák befogadásánál az is fontos, hogy a szukák ne legyenek tüzelésszezonban. Amennyiben ez mégis fennáll, akkor el kell különíteni az ebet, ami költségemelkedést eredményezhet. Mikor minden akadály el van hárítva, akkor nem marad már más, mint a szerződés aláírása, amelyben szigorúan meg vannak határozva bizonyos pontok.

Zorica Stojkov, a Dogs Empire ölebekre specializálódott kutyaszalon és panzió tulajdonosa elmondta nekünk, a szerződésben felelősséget vállalnak az állatokért, de sok más minden megszabott még benne.

– A szerződésben mindent meghatározunk, mikor vettük át, mikor kell eljönnie érte, ha késik az illető, akkor pedig további költségeket kell fizetnie. Sok kutyának étkezési problémái vannak, emiatt a tulajdonosok maguk hoznak ételt, illetve meghatározzák, mit adjunk nekik, és ezt felszámoljuk a költségekbe. Elhozhatják kedvenceik hálókosarát, játékszereit, a tulajdonos egyik ruhadarabját, hogy ne érezze magát teljesen elszakítva gazdájától, legyen neki könnyebb az első pár nap – mesélte a kutyapanzió tulajdonosa.

Amint elmondta, a kutyák napközben kint az udvaron játszanak egymással, este kilenctől pedig ketrecekbe vannak zárva, és kamerán keresztül követik, rendben van-e velük minden. A kamerás megfigyelés 24 órás, egy applikáció segítségével pedig a tulajdonosok is egész nap követhetik, mit is csinál épp a kedvencük, amíg ők távol vannak.

Öreg Anna, a Dog House állatorvosi rendelő és kutyapanzió tulajdonosa, és kolléganője, aki kutyaidomár (Fotó: Ótos András)

Öreg Anna, a Dog House állatorvosi rendelő és kutyapanzió tulajdonosa, és kolléganője, aki kutyaidomár (Fotó: Ótos András)

A kamerás megfigyelés általában bevett szokás a kisállatpanziókban, de mint sok más egyéb, ez is változhat cégenként. Sok helyen állatorvosi rendelő, állatkereskedés, házi kedvencekre szakosodott szaküzlet működik együtt a panzióval. Nálunk a kutyatartásból indult az egész. Mivel ölebeket tenyésztettünk, amelyek sok gondozást igényelnek, én magam is megtanultam a kutyapedikűrt és manikűrt, aztán rájöttem, akár nyithatnék is egy szalont. A cég jelenleg kutyaszalonként és panzióként is működik, mire jön a gazda, addigra akár pedikűrt, manikűrt, mosást, nyírást is végezhetünk – mondta el a panzió tulajdonosa.

Stojkov nem titkolta csalódottságát némely kutyatulajdonos iránt. Elmesélte keserű tapasztalatait azzal kapcsolatban, hogy az igen drága és igényes ölebek tartására sokan csak státusszimbólumként tekintenek. Amint elmondta, ezzel a fajtával sokat kell törődni, gyakran jóval többet, mint amit a lelkes kutyavásárló először feltételez, aztán a későbbiekben ennek kellemetlen következményei lesznek. A kutyatartást nem lehet kizárólag pénzzel megoldani, erre mikor rájön a tulajdonos, akkor kidobja az utcára vagy odaadja valakinek. A felelőtlen kisállattartás divatjának az utóbbi időben is volt egy hulláma.

– A kutyatartás nem lehet hóbort, sokan mégis felelőtlenül állnak hozzá. A kijárási tilalom kezdetével szerintem megnövekedett az igény a kedvencek tartása iránt. Sokan vágtak ekkor bele állattartásba, hogy ne legyenek egyedül, valakitől kapjanak egy kis szeretetet, odafigyelést, várják őket otthon. Ez érthető, mert a házi kedvencek tartásának feszültség-, szorongásoldó hatása van, a korlátozások alatt pedig sokan szembesültek a magányukkal, amit a házi kedvenccel próbáltak enyhíteni. Tudok olyan esetet, mikor a feloldásokat követően a gazda már meg is akart szabadulni a kutyájától, mert mikor már ő is kijárhatott, nem volt neki érdekes, mesélte Stojkov.

CICASZÁLLÓ ÉS JÁTSZÓHÁZ

Újvidéken a hivatalosan működő kutyapanziók száma 10–15 között váltakozik, emellett talán ugyanennyi működik feketén, ahol olcsóbb az éjszakázás illetve a napközi őrzés is. A hivatalosan működő panziókban a kutyák éjszakázásáért 800–1300 dinár közötti összeget fizetünk, amikor hosszabb időről van szó, akkor pedig csökken a napidíj összege, arányosan az időtartammal. Általában az is meg van határozva, melyik szállás milyen kutyára specializálódott, de vannak vegyes helyek, sőt olyanok is, ahol többféle állatot befogadnak, mint pl. macska, hörcsög, papagáj, mindennek ellenére viszont a kutyapanziók a legnépszerűbbek, amelyek iránt az igény is fokozott.

Ivan Banjeglav a Family Vet állatorvosi rendelőben és macskapanzióban dolgozik állatorvosként. Amint elmondta, a kutyaszállásokhoz képest a macskapanziók iránt jelentősen kisebb az igény. Ezt mi is tanúsíthatjuk, mert ottjártunkkor a cicahotel elég üres volt, ahhoz képest, hogy két darab „kutyatárban” is jártunk, ahol alig lehetett lépni a csaholó ebektől.

– A cicák sokkal problémásabbak, ha megőrzésről van szó. Ragaszkodnak a területükhöz, nehezebben alkalmazkodnak az új környezethez. Ennek ellenére erre is van igény, költözéskor, nyaraláskor. Macskaszálló nem sok van, talán rajtunk kívül még három helyen vállalnak ilyet, de ellentétben sokakkal, nálunk kizárólag cicák vannak. 17 macska az eddigi rekordunk, és elmondhatom, nem volt probléma velük. Amikor valamelyik agresszívabb és meg akarja támadni a másikat, akkor azt elkülönítjük – közölte velünk az állatorvos.

Amit mindenki kihangsúlyozott, még az a pár feketéző panziótulajdonos is, aki nem szeretett volna nyilatkozni: nyár közeledtével hely nincs. Aki ilyen szolgálatást szeretne, annak idejében kell gondolkodnia, máskülönben hajkurászhatja a falun élő rokonait, hogy fogadják be egy ideig a kutyáit.

Nyitókép: Öreg Anna, a Dog House állatorvosi rendelő és kutyapanzió tulajdonosa, és kolléganője, aki kutyaidomár (Fotó: Ótos András)