2024. április 19., péntek

Űrkalandok Szabadkán

Csillagászati gyermektábor a VM4K-ban

Hétfőn beindultak az űrhajó turbinái, az űrjármű indulásra készen várta a sok-sok gyermeket, hogy elrepítse őket egy galaxis-űrutazásra, amely tele meglepetéssel várta a kis űrkalandorokat. Mindez a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ székházában esett meg, ahol Űrkaland címmel csillagászati tábort szerveztek 6 és 10 éves korú gyermekek számára. A ma, szombaton záruló gyermekprogram-sorozat, a nagy érdeklődésre való tekintettel, délelőtti és délutáni csoportban várta a táborozókat.

Az Űrkaland első három napján a magyarországi Utazó Planetáriumban startolt az űrutazás, a gyermekeknek nagyon különleges élményben volt részük a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon felállított planetáriumban, az itt vetített filmek elrepítették képzeletüket a végtelenbe és tovább. Varga Zoltán fizikatanár a Naprendszerről, a csillagokról és a földönkívüliekről mesélt egy-egy előadás alkalmával a táborozóknak, akik nagy figyelemmel követték. Klájó Adrián vajdasági képzőművész, rajztanár vezetésével kézműves foglalkozáson vettek részt a kis csillagászok. Mindenki elkészíthette saját távcsövét és kedvére dekorálhatta azt. Klájó Adrián kiemelte, hogy a szebbnél szebb alkotások elkészítése mellett fontos volt a precizitás is. Sőreg Anita magyarkanizsai óvodapedagógus, mozgásfejlesztő szakember foglalkozásai nagyon népszerűek voltak a gyermekek körében. Tematikus mozgás-foglalkozásai a csillagászat téma köré épültek. Sőreg Anita elmondta, hogy az első nap témáját, a Naprendszert akadálypályás játékokkal dolgozták fel, bolygókkal és űrközi feladatokkal tarkították, amit a gyerekek nagymozgásokkal teljesítettek. Különböző versenyjátékokat is játszottak még a foglalkozásokon. A második nap témája a csillag és csillagképek voltak. A kis űrkalandorok nagyon élvezték, amikor a feladatok elvégzésén keresztül kellett csillagképeket kirakniuk, illetve a második napi csoportverseny is nagyon jól sikerült. A hétéves Emesének éppen ezek a mozgásos foglalkozások tetszettek a leginkább, azt mesélte nekünk, hogy ott játszott a legjobbakat. A táborban pedig sok új barátot is szerzett, aminek nagyon örül.

A kilencéves Szilárd nagyon szereti a csillagászatot, azért jött a táborba, hogy még többet megtudjon a témáról. Már második éve látogat el a VM4K nyári táborába és minden foglalkozáson nagyon jól szokta magát érezni, nincs ez másképpen az Űrkaland táborban sem. Az akadálypályás és ügyességi játékokat élvezi a leginkább, de felejthetetlen élmény volt számára a planetáriumban töltött idő is.

A tábor harmadik és negyedik napján Kosányi Debóra grafikus vezetésével egy igen látványos univerzum-makettet készítettek a gyermekek. Mindenki lelkesen vágott, ragasztott, fűzött és színesebbnél színesebb, igazán különleges alkotások készültek. A tábor negyedik napján ellátogatott Szabadkára a Bakonyi Csillagászati Egyesület két munkatársa, Ivanics-Reiger Klaudia és Veisz András, akik a Mars-kutatásról tartottak lenyűgöző előadást és bemutatót. A szóbeli előadást, amely a Mars bolygóról és annak tudományos eszközökkel való kutatásáról szólt, nagy figyelemmel követték a gyermekek, ezt követte egy bemutató, amely során Legoból készült igazi Mars-járó robotokat próbálhattak ki a kis csillagászok. Mindkét előadó tapasztalata szerint a gyermekek nagyon fogékonyak voltak a témára és élvezték azt. A kilencéves Dávid is alátámasztotta ezt, elmondta nekünk, hogy az előadáson hallott először arról, hogy jelenleg három felfedező robot van a Marson, amelyek közül az egyik repülni is tud. Az ötödik napon a Bakonyi Csillagászati Egyesület meteoritbemutatót tartott, amely során a gyermekek saját kezükkel tapinthatták meg a galaktikus kőzeteket, mindenki nagy örömére. Szalma Viktória képzőművész, rajztanár a másnapi táborzáró mókára készített a táborozókkal színes, vidám és igazán egyedi űrmaszkokat, amiket pompomokkal, csillámokkal és mindenféle űrkellékkel díszítettek.

Az Űrkaland tábor szombati, záró napján kalandoraink Kis Natália képzőművésszel a mesés űrlények témát jelenítik meg a rajzlapon, ezután pedig a vajdasági Zenegér együttes koncertjével ér véget az űrmóka.