2024. március 29., péntek

A szabadságharc utolsó győztes csatája

Guyon Richárd szobránál emlékeztek meg a hegyesi csata évfordulójáról

A hegyesi csata 172. évfordulója alkalmából Kishegyesen, a templomkertben található szoborparkban, Guyon Richárd honvédtábornok mellszobránál tartottak megemlékezést szerdán este a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület szervezésében. Guyon Richárd honvédtábornok Kishegyesnél aratott bravúros győzelme sajnos már nem tudta győzelemre vinni a forradalmat. A történelem az eseményt mint a forradalom utolsó győztes délvidéki csatáját jegyzi. Ha nem sikerült volna a császáriakat visszaszorítani, akkor Kishegyesen ma lehet, hogy nem magyarul beszélnének – hangzott el a megemlékezésen. Guyon jól kigondolt taktikájának köszönhetően sikerült megfutamítani a túlerőben lévő ellenséget. Sajnos, az akkori Magyarország északabbra fekvő részein a cári intervenciós csapatok fellépése megpecsételte a forradalom sorsát.

Guyon Richárd emlékére a kishegyesi Szent Anna-templom melletti szoborparkban 2010-ben állítottak mellszobrot. A korabeli eseményeket előbb Kecskés Tünde idézte fel. Kovács Károly pedig alkalmi beszédet mondott. A tartományi képviselő kiemelte, hogy 1848/49-ben is átjárta nemzetünket a kilátástalanság, majd úgy döntöttünk, hogy harcolunk ellene, vérrel és vassal. Akkor az utolsó csatát megnyertük. Ma is ezt akarjuk tenni. Csupán más eszközökkel harcolunk a jövőnkért, a gyermekeinkért. Újfent nyerni akarunk, de nem csak egy csata erejéig – fogalmazott Kovács.

A korabeli eseményekről el lehet mondani, hogy 1849-ben a délvidéki hadmozdulatok célja a Bácska megszerzése és birtoklása volt. A császáriak oldalán Jellasics horvát bán a nyár elején sorra aratta győzelmeit. Guyon Richárd honvédtábornok június végén kezdte meg hadmozdulatait a császári sereg ellen. Július 8-án ver tábort a serege Kishegyes, Szeghegy és Feketehegy között. Jellasics – értesülvén Guyon hadmozdulatairól – július 12-én átlépte seregével a Ferenc-csatornát, majd gyors meneteléssel július 13-án éjfélre Feketehegy alá ér. Azonnal támadt, először a bal-, majd a jobbszárnyon. Amikor azonban Guyon utasítása szerint Peretzi Mihály ezredes jelentős tűzerővel vakmerő, de hatásos támadást indított a jobbszárnyon, az megingatta Jellasicsot. A császári csapatok megkezdték a visszavonulást. Guyon parancsot adott az ellenség üldözésére, és azt a sebtében elfoglalt verbászi állásából is kiverve kiszorította Bácskából. Az osztrák félnek 684 halottja és sebesültje volt, míg a magyarok vesztesége 81 halott és 141 sebesült volt a korabeli dokumentumok szerint.

A 172. évforduló alkalmából szervezett megemlékezés koszorúzással zárult. Az MNT, a helyi közösség, az önkormányzat és a VMSZ helyi szervezetének képviselői helyezték el a kegyelet virágait a Guyon-szobornál. Az alkalmi műsorban közreműködött a Szajkó énekcsoport Borsodi Patyerek Orsolya vezetésével, valamint Hajvert Ákos Radnóti-díjas versmondó, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének elnöke.