2024. április 18., csütörtök

Képzelt riport

Interjú Bela Duranci (1931–2021) művészettörténésszel

– Szervusz, Béla, hogy vagy?

– Köszönöm, Sine (fiam), mint a béka…

– Hogy, hogy?

– Tudod, amikor érzi a béka, hogy nagyon melege van, ami tetszik neki, de nem érti. Majd egyszer csak rájön, hogy azért van melege, mert főzik……..

– Haha, sok a baj, de azért a humorod a régi…..(kuncogunk mind a ketten) /a beszélgetés elhangzott, nem képzelt/.

Az Egri Nyári Egyetemen találkoztunk először 1977-ben, de Te már előtte is ott voltál. Hogy kerültél Egerbe?

–  A hetvenes évek közepén Szabadkán, a Községközi Műemlékvédelmi Intézetben dolgoztam és a vajdasági középkori emlékeket kutattam, így Bács várát és Aracsot, tudod azt a román kori katedrálist, ami ott árválkodik a puszta közepén. A kutatás kapcsán felmentem Pestre, az OMF-be, ahol összeismerkedtem Dercsényi Dezsővel, Levárdy Ferenccel és másokkal, ők ajánlották, hogy menjek el a nyári egyetemre, mert Eger egy jóravaló hely, tetszeni fog nekem. Úgy is lett.

Amikor mi találkoztunk a patak partján, a Nővér Szálláson (első bázisa volt az egyetemnek), akkor arra emlékszem, hogy népes kompániával érkeztél. Miért?

– Tudod, annyira megtetszett Eger, hogy összecsődítettem a kollégákat Jugoszláviából, főleg Szabadkáról, Újvidékről, Zomborból, meg Belgrádból is. Ezek mindig változtak, de voltak állandó útitársaim is, Lévay Bandi műépítész – Isten nyugosztalja – meg Augustin Juriga fotóművész – Gurigának hívtuk –, Ő még mindig kattintgatja a masináját. Szóval sok embert sikerült megfertőzni……

Nem mintha nem emlékeznék rá, de meséld már el, hogy zajlott az akkori program?

– Az úgy volt, hogy összecsődült a nép a világ minden tájáról – általában százon felül volt a létszám – és az első napi megnyitó után az ismerkedési est következett. Na ott minden alkalommal kibővítettük a kompániát és megalakítottuk a magunk frakcióját. Jó vegyes lett a nép. Azután kezdődtek az előadások, amiket mindig becsülettel végigültünk, majd délutánonként mentünk a városba ide-oda, a várba, a Bazilikához, a Líceumba. Azután jöttek a felejthetetlen kirándulások kisvasúttal a Szalajka-völgybe, meg a borkóstolások a Szépasszony-völgy pincéiben. Esténként meg kezdődtek a közös beszélgetések a frakciónkban, előkerült Juriga tamburája, Te meg furulyáztál, ha jól emlékszem, volt, aki zongorázott is.

gyszer megjelent az egri Dobó-szoborról egy városi képeslap, melyen a szobor tele volt friss rózsákkal. Hogy is volt ez?

– Esténként a beszélgetések sokszor hajnalig tartottak, amikor már nem nagyon volt ínyünkre lefeküdni, és akkor a kompániával elindultunk a piacra, ami úgy fél ötkor már nyitva volt. Emlékszel, a nénikék babakocsival tolták az árujukat a piacra, ahol a virágárusoknak külön helyük volt. Na, akkor mindenki vásárolt egy szál rózsát, és kezdődött a ceremónia. Először is minden lány, aki velünk volt, kapott egy szállal, azután elindultunk a Dobó-szoborhoz, amelyet teleraktunk virággal, a maradékot meg bedobáltuk az Eger-patakba, hiszen arra vezetett az utunk a Nővér Szálláshoz, meg a reggelihez…..(na az nagyon hiányzott akkor már)…..Utána szorgalmasan beültünk az előadásokra, és ez így ment nap mint nap, és évről évre…..

Milyenek voltak az előadások?

–  Hú fantasztikusak, hiszen igazi tapasztalatcsere volt! Lengyelországi, szlovákiai, németországi kollégák meséltek a saját műemlékvédelmükről, a magyarokról nem is beszélve. Voltak ott Spanyolországból, Olaszországból, Spanyolországból, jöttek a finnek, görögök, bolgárok és törökök… Az szép volt, amikor egy alkalommal a bolgár kollégát úgy kellett lefognunk, mert a török műemlékes nem éppen neki tetsző dolgokat mondott, de azt is elsimítottuk, talán mindkettőt elvittük virágot venni, és szent lett a béke……

Te is tartottál előadásokat?

– Nagyon jólesett, amikor engem is felkértek, beszéltem a vajdasági népi építészetről, a tanyákról és a szántalpas hombárokról, meg az örök szerelmemről, a szecesszióról. Emlékszel, ezeket közösen végig is jártuk….

Most egy kötet készül az Egri Nyári Egyetem történetéről, és ezért faggatlak. Beszélgethetnék még órákat és napokat, ám lenne egy utolsó kérdésem. Mit jelentett számodra Eger?

– Két dolog jut hirtelen eszembe. Szakmailag nagyon sokat, emberileg pedig mindent, amit magammal hordok örökre!

– Köszönöm, Béla (Tata), jó egészséget a következő találkozásig!

2021. 05. 15.

*A riporter: Kerner Gábor nyugalmazott Egri Nyári Egyetemista