2021. szeptember 24., péntek

Ének- és citeraszó a tóparton

Mintegy nyolcvan gyermek veszt részt a Ludasi Népzenei Táborban

Ezen a héten rendezik meg az V. Ludasi Népzenei Tábort, amelynek a helyi általános iskola és a Kosztolányi Ház adott otthont. Az idén nagy volt az érdeklődés a tábor iránt, hiszen csaknem nyolcvan résztvevő jelentkezett, akik Vajdaság több településéről érkeztek. A gyermekek délelőtt citera- és népiének-oktatáson vehetnek részt. Hat csoportban folyik a munka, három citera- és három népiénekcsoport működik. Az énekeseknél a legkisebbekkel Sőregi Anna, a középső csoporttal Szabó Annamária, a legnagyobbakkal pedig Lepár Krisztina foglalkozik. A kezdő citerásokat Mihók Attila, a haladókat Kelemen Zsolt, a legidősebbeket pedig Biró László oktatja. Az esti koncertek fellépői a Bodros tamburazenekar, Micsik Béla népzenész, a Csörömpölő zenekar, Csonka Ferenc és zenekara, a Kamrás együttes voltak. Ma a magyarországi Pengetős Trió zenél a résztvevőknek.

Fábián Mónika fő szervező lapunknak nyilatkozva elmondta, 2017-ben negyven fővel indult a tábor, és mára a résztvevők száma megduplázódott.

– Örülünk neki, hogy vannak olyan gyerekek, akik a kezdetek óta visszajárnak a táborba. A foglalkozások délelőtt és délután folynak, a résztvevők napi öt órát gyakorolnak. Igyekszünk tartalmassá tenni a szabadidőt. Játékos foglalkozásokkal, métázással, csónakázással készültünk. A gyerekek a héten agyagoztak, kocsikáztak a faluban, és még egy élménypedagógiai foglalkozáson is részt vehetnek. Ma egy interaktív foglalkozás keretében megismerkedhetnek Ludassal. Az idén minden estére jut egy együttes, egy zenekar vagy egy népművész. Ezeket mindegyik napon este 8 és 9 között tartjuk meg – mondta el Fábián Mónika.

Azt is hozzátette, hogy az oktatás párhuzamosan a Kosztolányi Házban és az iskolában folyik. A táborlakók étkeztetését egy szabadtéri sátor alatt oldják meg. Mindezt közös összefogással, a helyi közösség, a vállalatok, a boltok, valamint a Palics–Ludas Közvállalat támogatásával valósítják meg.

A haladó citerások oktatás közben (Fotó: Gergely Árpád)

Égető Gabriella Padéról érkezett, és először jár a táborban. Jól érzi magát, mert nagyon szép népdalokat tanulnak, szabadidejükben játszhatnak.

– Több új barátot szereztem és sok embert megismertem. Jó itt lenni, mert itt van a legjobb barátnőm. Vele és egy másik lánnyal alszom egy sátorban. Tetszik a tábor, mert esténként koncertek is vannak, és utána jókat tudunk beszélgetni – osztotta meg tapasztalatait az egyik népdaloktatáson résztvevő lány. Barátnője, Nataša Radinov azt is hozzátette, nagyon tetszik neki a tábor környezete.

– Jól érzem magam a barátnőimmel. Az énekes csoportba járunk, és új dalokat tanulunk meg. A táborban többekkel is összebarátkoztam, és jól érzem magam velük. Kár, hogy ilyen rövid ideig tart, és évente csak egyszer van népzenei tábor Ludason – mondta el a másik résztvevő.

A Ludasi Népzenei Tábor a Hagyományok Háza Hálózat – Vajdaság, a Vajdasági Magyar Folklórközpont, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, valamint a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség szakmai védnökségével és a Ludas Közösségfejlesztő Egyesület szervezésében valósul meg.