2024. március 29., péntek

A fenntartható fejlődés robotokkal

Díjazták a WRO Szerbiai Nemzeti Döntőjének csapatait a szabadkai MTTK-n

Tegnap rendezték meg a World Robot Olympiad idei Szerbiai Nemzeti Döntőjének díjkiosztóját a szabadkai MTTK-n. A versenyre 57 vajdasági magyar csapat nevezett be, és a munkájukat 13 bíró követte, pontozta. A legjobbak közül 15 csapatvezetőt és 37 diákot díjaztak. A résztvevők a WeDo, az elementary, a junior és a senior kategóriában mérték össze tudásukat. A WRO ebben az évben is online rendezték meg. Az idei téma a fenntartható fejlődés és a megújuló energia volt. Ehhez kötődtek a feladatok is. A csapatoknak egy videót és egy rövid leírást kellett feltölteniük a WRO Szerbia platformra, és a bírók ezek alapján értékelték a teljesítményüket. A WeDo korcsoport a legkisebbeknek szólt, és ebben 11 csapat vett részt. Az elementary kategóriában 8 és 12 év közöttiek indulhattak, és 10 csapat nevezett be, míg a junior kategóriába a 12-15 éveseket várták, és 27 csapat jelentkezett. A senior kategória a 15 és 20 év közöttieknek szól, és kilenc csapat mérte össze tudását.

A WRO Szerbiai Nemzeti Döntőjének védnöke Pásztor István, a VMSZ és a tartományi parlament elnöke. A díjátadón jelen volt Vicsek Annamária oktatásügyi államtitkár, Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke, dr. Josip Ivanović, a szabadkai MTTK dékánja, Szögi Zoltán, a WRO versenyek magyarországi fő szervezője, dr. Námesztovszki Zsolt, a szerbiai WRO versenyek koordinátora, dr. Fürsztner Igor, a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola igazgatója, Lengyel László, a Szent István Egyetem Zentai Konzultációs Központjának igazgatója, Péter Ádám főbíró, valamint az Edutus Egyetem képviselői.

A díjazottak, a felkészítők és a szervezők (Fotó: Gergely Árpád)

A díjazottak, a felkészítők és a szervezők (Fotó: Gergely Árpád)

Dr. Námesztovszki Zsolt beszédében köszöntet mondott a csapatoknak és a felkészítőiknek, hogy egyre jobb munkát adnak át, és évről évre egyre magasabb pontszámot érnek el.

– Azok, akik részesei a felkészülési folyamatnak, látták, hogy nagyon sok próbálkozás, zsákutca, kudarc van a videók mögött. Sok kreativással és ügyességgel a csapatok mindig át tudtak ezen lendülni, és nagyon szép eredményt értek el. Az ötvenhét csapat részvétele mellett fontos az is, hogy mindegyik kategóriában a legjobb csapat jut tovább a világdöntőbe, amely novemberben lesz. Nekünk, vajdasági szervezőknek az a dolgunk, hogy segítsük őket a további felkészülésben – mondta el beszédében dr. Námesztovszki Zsolt.

Ezt követően Vicsek Annamária oktatásügyi államtitkár köszöntötte a díjazottakat. Mint kiemelte, a WRO-n résztvevő diákokkal és tanáraikkal való találkozásakor mindig nagy energiát, lelkesedést és motiváltságot tapasztal, amiért büszkeség tölti el.

– A támogatók nélkül sem a verseny, sem a díjátadó nem jöhetne létre. Viszont ti, résztvevők vagytok azok, akik nélkül szintén nem jönne létre ez a verseny, és akik nélkül nem lenne érdemes azon dolgoznunk, hogy a WRO megmaradjon és erősödjön. Nektek is köszönöm azt, hogy évről évre eljöttök, és részt vesztek a versenyen. A tanároknak külön köszönet az elkötelezett munkáért. Ez olyan feladat, amelyet nem kötelező elvégezniük, ám a gyerekek és a hivatás szeretetéért csinálják. Az idei WRO témája azért is érdekes, mert amellett, hogy robotikáról és programozásról van szó, amelyek mind a modern élet kihívásai. A fenntartható fejlődés és a megújuló energiaforrások pedig azért fontos témakörök, mert ezek a jövőben egyre inkább az életünk részei lesznek – emelte ki Vicsek Annamária.

A továbbiakban Jerasz Anikó a korábbi vajdasági WRO versenyekről szólt. Mint hangsúlyozta, a két évvel ezelőtti díjátadón nem gondolhattuk volna, hogy milyen évek várnak ránk. A járvány sok mindent elvett tőlünk, de egy valamit nem tudott, a diákok és a tanárok lelkesedését.

– A lelkesedés nem csökkent, hanem a csapatok száma és a diákok részvétele azt mutatja, hogy inkább növekedett. A robotika, a programozás és a robotépítés a mindennapjaink részévé vált. Az, hogy ennyien bekapcsolódtak ebbe a versenybe, azt mutatja, hogy mindennek van jövője. Az, hogy ilyen nagy számban vagytok jelen, a tanáraitoknak köszönhető. Szeretném nekik megköszönni, hogy ennyi energiát fektettek a diákok felkészítésébe, és hogy ilyen eredményt tudtunk elérni, hiszen ez a mi közös eredményünk, Vajdaság eredménye. Az, hogy minden kategóriában díjazottjaink vannak, és hogy el tudunk látogatni a világdöntőre, azt gondolom, hogy mindenkit büszkeséggel tölt el – mondta el köszöntőjében Jerasz Anikó.

Szögi Zoltán a sajtónak nyilatkozva elmondta, manapság az élet számos területén találkozhatunk robotokkal és az automatizációval. Fontos, hogy a gyerekek mindezt megértsék.

– A verseny célja, hogy megszerettesse, megismertesse a műszaki és a természettudományokat a diákokkal. A programozás és a verseny fontos eleme, hogy alacsony a belépési küszöb. Az első sikerélmény gyorsan jön a gyerekeknél. Mindez arra ösztönzi őket, hogy folytassák és jobban megszeressék a robotokat és a programozást. Komolyabb feladatokhoz legalább egy hónapnyi felkészülés szükséges. Ilyen, amikor a robot előre, hátra vagy körbemegy, illetve különféle színeket ismer fel. Az alapvető műveletek elsajátításához egy hét is elég. A versenynek köszönhetően a résztvevők több olyan kompetenciát is elsajátítanak, amelynek az élet más területein is hasznát veszik, például a logikai-analogikus gondolkodás. Ezzel a diák addig is eljuthat, hogy később programozóként, mérnökként vagy természettudományi területen fog dolgozni – tudtuk meg Szögi Zoltántól.

A díjazottak ajándékcsomagot kaptak (Fotó: Gergely Árpád)

A díjazottak ajándékcsomagot kaptak (Fotó: Gergely Árpád)

A díjakat a szervezők, valamint Vicsek Annamária és Jerasz Anikó adták át.

A WeDo kategória első helyezettje a Mini Manók csapata, vagyis Bakos Emma, Bakos Anna és Pintér Alíz. Felkészítő tanáruk Bakos Tímea volt. Második lett megosztottan a Ripi Ropi csapat két tagja, Ország Dániel és Ország Dávid, akik Szekeres Melissza és Bakos Lilla segítségével készültek fel a versenyre. Szintén második helyezett lett a MAH csapat, vagyis Dudás Heidi Heléna, Mészáros Martin, Tőzsér Alen, akik Gál Angéla mentorálásával készültek fel. Második lett még az ARC csapat, vagyis Szabó Vilmos, Rajković Martin és Tóthgyörgy Dominik, akiket Huszár Szilvia készített fel. Harmadik helyen végzett A legyőzhetetlen banda, vagyis Námesztovszki Sára és Námesztovszki Bence, akiket Námesztovszki Tímea készített fel a megmérettetésre.

Az elementary kategória győztese a Robot Riders lett, név szerint Huzsvár Áron, Máté Kristóf és Bajusz Dániel. Felkészítő tanáruk Bagány Igor volt. Második lett a Manók csapata, vagyis Lackó Máté, Kisimre Aina és Zsiga Dániel, míg harmadik helyezést ért el a Tesla Manók csapata, amelynek tagjai Firic Dániel, Sisák Nóra és Orčić Léna voltak. Mindkét csapatot Cirok Csilla készítette fel.

A junior kategóriában a PROgrammers csapat tagjai, vagyis Kis Botond, Hajas Ákos, Berec Éva állhatott fel a képzeletbeli dobogó legfelső fokára, akiket Bagány Igor készített fel. Második lett az ÁD duo, Bali Dániel és Breszlávszki Ákos, akik Besnyi Izabella segítségével készültek fel. Harmadik helyen végzett a BT001 csapat, vagyis Pecze Teodor, Farkas Bálint és Puhalák Adrián, akiket Vukajlović-Pecze Natália mentorált.

A senior kategória győztese a Beszédes Lego Team, vagyis Balog Kornél és Fábián Tamás lett. Felkészítő tanáruk Bálint Nóra. Második helyen végzett a Mindstrong, vagyis Ivan Stojanović, Nagy Máté és Mede Zalán, akiket Nagy Alfréd készített fel. A harmadik helyet pedig a LEGOFarkasok csapata, Papp Máté és Pálfi Áron szerezte meg, akiket Bakos Tímea mentorált.

Az idei verseny támogatói a felsoroltakon kívül Kovács Attila és Deli Andor EP-képviselő, a tavalyi versenyé Nagy István és Koza Andor voltak.