2024. április 18., csütörtök

Popović: Felgyorsult a delta törzs terjedése

Dragoslav Popović, az Unicef immunizációs tanácsadója arról nyilatkozott, hogy Szerbiában lelassult az immunizációs folyamat, a delta vírustörzs terjedése felgyorsult, és már itt van a negyedik hullám.

– Ez a hullám a nem beoltottakat érinti majd, ők fogják generálni az új törzs terjedését, esetleg további új mutációkat is, amelyek felbukkannak – mondta a Szerbiai RTV-nek Popović.

Hozzátette, hogy az oltások a delta törzse ellen is hatásosak, és, hogy azok, akik akár már holnap felveszik a védőoltást, megerősíthetik az immunrendszerüket annyira, hogy ne támadja meg őket az új mutáció.

Véleménye szerint a legfontosabb az első és a második dózis.

Elmondta, hogy a idősebb polgárok a legesélyesebbek arra, hogy megkapják a harmadik dózist is, hiszen az ő immunválaszuk már lelassult, azonban már felvették az első két dózist, és nem lát semmi akadályt abban, hogy megkapják a harmadikat is.

Kiemelte, hogy bár a vírus nyomás alatt érezheti magát, hiszen nagy számú ember már beoltatta magát világi szinten, azonban ez még nem elég, és tovább keresi a lehetőséget, hogy élve maradjon.

Popović támogatja az egészségügyi dolgozók kötelező oltását, amelyet már néhány országban bevezettek.